gyász

2021.08.02. 15:38

Elhunyt Berke Barna, az Európai Unió Törvényszékének bírája

Kiváló jogász, barát hagyott el bennünket fiatalon, 55 évesen – fogalmazott Trócsányi László.

Elhunyt Berke Barna, az Európai Unió Törvényszékének bírája, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára. A jogászt 55 éves korában, vasárnap érte a halál.

„Kiváló jogász, barát hagyott el bennünket fiatalon, 55 évesen” – fogalmazott Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet elnöke, volt igazságügyi miniszter, fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott megemlékezésében. Berke Barna halálával egy szép szakmai életpályája tört meg – emelte ki.

Felidézte: Berke Barna a jogi tanulmányait 1990-ben fejezte be, majd a jogászi élethivatás különböző posztjain állt helyt. Ügyvédként, az Alkotmánybíróság elnökének tanácsadójaként, a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyetteseként, majd a versenytanács elnöként, választottbíróként, oktatóként nagyszerű szakmai munkát végzett.

Berke Barna 2014-ben felkérést kapott, hogy az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkári pozíciót töltse be, 2016-ban pedig a kormány jelölésére az Európai Unió Törvényszékének bírájává nevezték ki. „Mindkét feladatát példamutató módon végezte” – hangsúlyozta Trócsányi László.

„Berke Barna nagy tudású, művelt kollega volt, a jogászi hivatásrendek és akadémiai körök egyaránt elismerték munkásságát. Megtiszteltetés és öröm volt vele dolgozni, beszélgetni. Korán hagyott itt bennünket. Isten veled, Barna!” – áll Trócsányi László megemlékezésében.

Az Igazságügyi Minisztérium az MTI-hez eljuttatott közleményében részvétét fejezte ki Berke Barna családjának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában