A terhességét titkolta a nő

2019.03.19. 19:50

Életképes volt a kislány, akit szombaton öltek meg Zichyújfaluban

A kislányát a melléképületben világra hozó, majd megfojtó 23 éves sárkeresztúri nőt a helybeliek még látásból is csak alig ismerték.

Sági Zoltán

Forrás: police.hu

„Menjenek innen, nincs mit mondanunk” – jött ki a kopogásra egy vékony, szőke fiatalember a Lenkei utcai takaros házból, amelynél az elmúlt három napban – mint később a falusiaktól a feol.hu munkatársai megtudták – a tévéstábok egymásnak adták a kilincset. A porta, amelyen a tragédia történt, ottjártukkor kívülről a legnagyobb rendezettség képét mutatta, az ápolt előkert füve nemrég nyírva, az utcai kapu pedig csupán kilincsre csukva. Az élet láthatóan a történtek ellenére is megy tovább a maga útján, tán azért is, mert Zichyújfalunak, ahogy a megszólított helybeliek fogalmaztak, semmi köze a történtekhez: kéretlenül kapták e kétes hírnevet. A kislányát a melléképületben világra hozó, majd megfojtó 23 éves sárkeresztúri nőt a helybeliek még látásból is csak alig ismerték.

Legutóbb közel egy hónapja egyszer már gyászba borult az otthon, ahol a szombati gyilkosság történt. Akkor – hosszan tartó betegség után – a ház asszonyát temették, aki a férjét három nagykorú gyermekkel hagyta hátra. A temetésen volt alkalmuk a helyieknek nyilvánosság előtt látni a középső fiúgyermek 23 éves barátnőjét is, akin azonban a visszaemlékezők szerint nem látszott, hogy állapotos volna. „Jó húsban volt” – mint fogalmaztak. Ennyi.

Mindezt azonban a lapnak nem mondta el a legkisebb fiú, aki közben udvariasan, de határozottan a kapuig kísért. Volt valami megindító abban, ahogyan egy szűk perc erejéig az egész család terhét a vállára vette, a kettős gyásztól sújtott apja és bátyja helyett is.

Szombaton a Feol a hivatalos híradásokat egy órával megelőzve adott hírt róla: megfojtott csecsemőt találtak Zichyújfaluban egy Lenkei utcai ház mögötti melléképületben. A lap szerint többet tudtak annál, mint amit megírhattak, de csak egy óra múltán, az időközben megjelenő rendőrségi közlemény tette lehetővé további részletek közlését.

A melléképületek egyikében fedezte fel a családfő a halott csecsemőt. A fotó a rendőrségi helyszíneléskor készült
Fotó: police.hu

Végül hétfőre, a Fejér Megyei Főügyészség közleménye vázolta föl a teljes képet, így elmondhatjuk: a nyomozás adatai szerint a 23 éves nő a barátjától tavaly nyáron lett várandós, de az állapotát eltitkolta, terhesgondozáson nem vett részt és orvosi ellátásban sem részesült. A március 15-éről 16-ára virradó éjszakát a barátja nevelőapjának házában töltötte, ahol a hajnali órákban vajúdni kezdett. Azt mondta, rosszul érzi magát, majd kiment a családi ház melléképületébe, ahol megszülte életképes leánygyermekét. Ezt követően a csecsemőt egy nyakára tekert csővel megfojtotta, a holttestet pedig a melléképületben hagyta. Eztán rosszullétre hivatkozva a barátjával hazavitette magát Sárkeresztúrra.

Az ügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta az őrizetben lévő nő letartóztatását, mert álláspontja szerint „a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és súlyos törvényi fenyegetettségére figyelemmel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szökéssel vagy elrejtőzéssel kivonná magát a büntetőeljárás hatálya alól”. A fiatal nő tettéért 10-től 20 évig, de akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Frissítés

A Székesfehérvári Járásbíróság kedden, az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntés végleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában