Munkában a szivattyúk

2018.03.10. 18:18

Egyre többfelé van készültség a belvíz miatt

Országosan nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága, több szakaszon másodfokú készültség van - hangzott el az M1 csatorna szombat délutáni Híradójában.

Nagyatád, 2018. március 8. Egy férfi kerékpározik a belvízzel elöntött Szabadság utcában Nagyatádon 2018. március 8-án. A Somogy megyei településen a hirtelen hóolvadás és az esõ miatt mintegy ötven házat veszélyeztetett a belvíz. MTI Fotó: Varga György

A legnagyobb belvízzel elöntött terület a Dél-Alföldön van. Hódmezővásárhely közelében a Körtvélyesi szivattyútelep reggel 6 óra óta folyamatosan üzemel. Az M1 tudósítója Hódmezővásárhelyről bejelentkezve azt mondta: a nemrég még hóval borított alföldi területen lassan szivárog el a csapadékvíz. A helyzetet az is nehezíti, hogy pár napja egy kisebb árhullám is levonult a Tiszán. A területen éjjel-nappal folyamatosan szivattyúzzák a belvizet.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja szerint a belvíz miatt az országban összesen 45 szakaszon van érvényben készültség. Ebből egy helyen – a tolnanémedi-dombovári szakaszon – harmadfokú, 24 helyen másod-, 20 helyen elsőfokú a belvízvédelmi készültség.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő várható. Szakadozottabb felhőzet és több napsütés inkább a Dunántúlon, főleg annak nyugati felén várható. Északkeleten ugyanakkor huzamosabb ideig maradhat borult az ég, és helyenként – nagyobb eséllyel késő délután, este – kialakulhat eső, zápor is. Hétfőn reggel, délelőtt még keleten eshet, majd némi szünet után délután záporokra lehet számítani, és egy-egy zivatar sem kizárt. Kedden és szerdán is többfelé várható csapadék.

Borítóképünkön egy férfi kerékpározik a belvízzel elöntött Szabadság utcában Nagyatádon 2018. március 8-án

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában