vizsgálat indult

2018.08.08. 06:09

Egy spanyol vadászrepülőgép rakétát indított Észtország felett

A véletlenül kilőtt töltet szerencsére nem talált el semmit.

Észtország légterében, gyakorlatozás közben véletlenül rakétát indított egy spanyol vadászgép, károk nem keletkeztek, az ügyben vizsgálat indult – közölte kedden a spanyol védelmi minisztérium.

Jelenleg Spanyolország NATO-feladatként részt vesz Baltikum légtér-védelmében.

A tájékoztatás szerint a spanyol légierő Eurofighter Typhoon típusú, jelenleg Litvániában állomásozó gépével kedd délután történt az eset, Észtország délnyugati részében, ahol engedélyezett az ilyen gyakorlat. Az AMRAAM típusú, levegő-levegő rakéta nem talált el semmilyen repülőgépet. A gyakorlórepülésen részt vett két másik, francia katonai gép.

Több szálon is vizsgálat indult, hogy kiderítsék a történtek okát.

Az illetékes észt hatóságok arról számoltak be, hogy az incidens a gyakorlórepülések övezetében, az észtországi Pangodi települése felett történt, és az Eurofighter egy levegő-levegő rakétát indított el északi irányban. Kiemelték, hogy a rakéta, amely tíz kilogrammos robbanótöltettel volt felszerelve, önmegsemmisítő rendszerben működött, amely még a levegőben megsemmisíti a töltetet. Ennek ellenére a rakéta csak 40 kilométerrel arrébb, Tartu városától északra zuhanhatott a földre.

A rakéta 3,7 méter hosszú, átmérője 18 centiméter.

A helyi hatóságok még keresik a rakéta maradványait. Felhívták a lakosok figyelmét, hogy ha rábukkannak a maradványokra, ne nyúljanak hozzá, hanem távolodjanak el tőle és azonnal értesítsék a hatóságokat.

Juri Ratas észt kormányfő Facebook-oldalán nagyon sajnálatosnak nevezte az incidenst, hozzátéve, hogy „hála Istennek nem sebesült meg senki”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában