nyomásgyakorlás

2018.09.14. 10:14

Dömötör Csaba: Az nem járja, hogy csak szavak szintjén védjük a határokat

A kormányzat megvizsgálja, hogy milyen jogi lépéseket tehet a szerintük szabálytalan EP-szavazást követően. Ezt Dömötör Csaba államtitkár mondta csütörtökön a Hír TV-ben.

A politikus szerint egy ideológiai alapokon nyugvó vádirat született Magyarországgal szemben, tele olyan elemekkel, amelyekről a vita már rég lezárult.

„Kifogásolják a vagyonnyilatkozatokat, a masírozó gárdákat, holott az a baloldali kormányok alatt volt”

– jelentette ki a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Szó esett az Európai Néppártban tapasztalható megosztottságról is. „Az Európai Néppártnak nem kellene a liberális pártokhoz igazodni, mivel nekik nincsen számottevő támogatottságuk. A Néppárt eddig is sokszor együtt szavazott a szocialistákkal, de más kérdés együttműködni olyan ügyekben, amikor hosszú évekre dőlhet el Európa sorsa” – szögezte le Dömötör.

Kitért arra is, folyamatos párbeszéd van minden tagpárt között, a közelgő kongresszuson tisztázzák, hogy melyik párt, hogyan vág bele az EP-választásokba.

„Az nem járja, hogy csak szavak szintjén védjük a határokat”

– húzta alá.

A kormányra a migráció ellenzése miatt nehezedő és egyre növekvő nyomásról szólva úgy fogalmazott,

„nem a lelkivilágunk a fontos, hanem, hogy miként tudjuk érvényesíteni az álláspontunkat”.

Elárulta, mindenféle reakciót láthatunk, de ez az egész cirkusz egy nyomásgyakorlás része. Emlékeztetett, ez már a kampányhoz tartozik, pár hónap van hátra az EP-választásokig, „nagy lesz a nyomás de ez nem ok arra, hogy változtassunk”.

A Magyarország élőben teljes beszélgetését itt nézhetik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában