Euro-6

2018.01.22. 14:45

Dízeles Audikat hívnak vissza emissziós értékek manipulálása miatt

A német közlekedési minisztérium szóvivőjének szokásos hétfői sajtótájékoztatón tett bejelentése szerint a KBA (Kraftfahrt-Bundesamt) összesen 127 ezer Audi gépkocsi visszahívását rendelte el, ebből 77,6 ezret Németországban

Vissza kell hívni az Audi egyes Euro-6 besorolású dízelmotorjaival szerelt modelljeit a károsanyag-kibocsátási értékek tiltott szoftveres manipulálása miatt – erősítette meg hétfőn a közlekedési minisztérium a KBA szövetségi gépjármű-felügyelet rendeletére hivatkozó médiajelentéseket.

A Bild lap vasárnap arról számolt be, hogy a KBA február 2-ig adott határidőt az Audinak annak megválaszolására miként kívánja garantálni az emissziós értékek manipulálásának a megakadályozását az érintett modellek motorvezérlő szoftverében.

Az Audi szintén vasárnap pontosította közleményben, hogy a szóban forgó V6 és V8 TDI motorral szerelt modellek már benne foglaltattak abban a 850 ezres tételben, amelyre tavaly júliusban hirdettek meg önkéntes visszahívási akciót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában