Civil köntösben manipulálják a közvéleményt

Kormányellenes tevékenységet folytatnak az NGO-k Magyarországon a XXI. Század Intézet szerint.

A jogállamiságot megkérdőjelező nemzetközi kampány elmúlt tíz évének egyik legvitatottabb eseménye volt, amikor 2018 elején tizennégy, bizonyíthatóan a Soros-hálózat által támogatott nem kormányzati szervezet (NGO) bepanaszolta Magyarországot az Európai Bizottságnál, amely kötelezettségszegési eljárást indított a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény rendelkezései miatt. Annak ellenére, hogy a törvény hatálya alá tartozó civil szervezetek, illetve NGO-k ez idáig nem szenvedtek semmiféle érdeksérelmet, illetve a kormány figyelembe vette a Velencei Bizottság véleményét is, az uniós intézmény – a politikai nyomásnak engedve – ismét felülírta egy nemzetállam szuverén jogalkotási gyakorlatát – írja a Magyar Nemzet.

Az elmúlt évtizedben tucatnyi jogvédő szerveződés vett részt közéleti akciók­ban, adott ki politikai tartalmú közleményeket, tartott tüntetéseket (sokszor ellenzéki pártokkal társulva) a magyar kormánnyal, illetve egyes esetekben a társadalom különböző csoportjainak „elnyomásával” szemben – kezdi a XXI. Század Intézetnek készített elemzését Nagy Ervin kutató a Magyar Nemzetnek.

A döntéshozókkal, illetve a pártokkal szemben támasztott átláthatósági elvárás az elmúlt években felvetődött a nyíltan politizáló „civil” csoportok kapcsán is.

Ennek speciális, ám nemzetbiztonsági szempontból legfontosabb részét szabályozza a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló, az Országgyűlés 2017. június 13-i ülésén elfogadott törvény (LXXVI. tv.). Nagy Ervin szerint a nemzetbiztonsági kockázatok, a politikai befolyás növekvő mértéke és a külföldről érkező támogatások nagysága miatt jogossá vált, hogy a kormányzat törvényjavaslatot alkosson. Ez egyfelől átláthatóbbá teszi a „civil” szervezetek működését, másrészt elejét veszi a Magyarországon való indirekt, antidemokratikus politikai befolyásszerzésnek.

A törvény 2017-es elfogadása után számos szervezet fejezte ki tiltakozását, végül 2018. január 29-én tizennégy NGO élt panasszal az Európai Bizottságnál, illetve írta alá a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott keresetet. A feljelentés szövege szerint azért fordultak a bírósághoz, hogy az állapítsa meg: a civilellenes külföldi támogatásokról szóló törvény sérti a civil szervezetek alapvető jogait.

A feljelentést aláírók között találhatjuk az elmúlt években folyamatos kormányellenes tevékenységet folytató, tüntetéseket szervező, ellenzéki pártokkal együttműködő Amnesty International Magyarországot, a Helsinki Bizottságot, illetve a Társaság a Szabadságjogokért emberjogi szervezeteket, amelyek a nyílt társadalom eszméjét hirdetik és amelyek bevallottan a Soros-hálózat által támogatott csoportokat, irodákat tartanak fenn politikai céljaik megvalósítása érdekében. Legnagyobb támogatójuk a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok – hívta fel a figyelmet a kutató.

Az Európai Bíróság 2020. június 18-án hozta meg döntését, amelyben elismerte a törvény célját, miszerint a civil szervezetek gazdálkodásának átláthatóságát bővíteni kell, illetve jogalkotással kell erősíteni a terrorizmus, a pénzmosás és a szervezett bűnözés elleni kormányzati fellépést. Az elemzés szerint a törvényt és a magyar kormányt az európai hatóságoknál feljelentő „civil” csoport többsége dokumentálhatóan – a függetlenség, az objektivitás és a szakmaiság köntösébe bújtatva – kormányellenes politikai tevékenységet folytatott az utóbbi tíz évben.

Rámutatnak: a 2018-ban indított, Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárás egyértelmű célja, hogy manipulálja a nemzetközi közvéleményt, továbbá azt a látszatot keltse, hogy sérül a jogállamiság elve. Így, mivel valós és tapasztalható tevékenységük szerint nem illeszkednek a szektorban közhasznú és társadalmi szempontból fontos feladatokat ellátó egyéb civil szervezetek sorába, nyelvi megkülönböztetésük mellett az átláthatóságuk is jogos társadalmi és kormányzati igény.

A közösségépítés különböző eszközeivel közhasznú célokat (szociális, kulturális, sport, hobbi stb.) megvalósító civil szervezetek egyértelműen megkülönböztethetők a politikai céllal működő nemzetközi hálózatok által létrehozott („klónozott”) NGO-któl, illetve azoktól a lobbiirodáktól, amelyekben ügyvédeket alkalmaznak politikai célok indirekt megvalósítása érdekében – állapítja meg Nagy Ervin.

Hozzászólások

megszavazta az EP
Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése
minden segítséget megadnak / 54 perce
Semjén Zsolt: pótolhatatlan a karitatív szervezetek tevékenysége
Járvány idején az állam meg tudja szervezni az ország ellátását, de a segítséget személyessé tenni csak a karitatív szervezetek és az adományozók képesek -jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
Gyász
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mazán János tűzoltó békéscsabai lakos 2020. június 25-én 68 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. július 10-én 12 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Oszlács Imre békéscsabai lakos 2020. július 01-én 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 14 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Gyászoló szerettei.
"Tiéd a csend a nyugalom, Miénk a könny a fájdalom." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Laczó Mátyás KITE Zrt dolgozója, békéscsabai lakos 60 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 10-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Külön köszönet dr. Róka Miklós háziorvosnak és a KITE Zrt Telekgerendási alközpont dolgozóinak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Barna Lajos békéscsabai lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 9-én 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Crisztóf Jánosné volt békéscsabai lakos 79 éves korában elhunyt. 2020 június 26-án szűk családi körben elbúcsúztattuk. Hamvait a táci temetőben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Nem ezt akartam, nem így akartam, Szerettem volna még élni, De a halál könyörtelen volt, el kellett menni. Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rólam szóltok, mosolyogjatok, Emlékem így áldás lesz rajtatok." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mihajlov- Valkó Éva volt békéscsabai lakos 2020. június 28-án, 37 éves korában csendesen megpihent. Drága halottunkat 2020. július 6-án 11 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Tudjuk, hogy figyelsz ránk onnan fentről, s meghallgatod bánatunk de az lenne a legszebb mégis ha tudnánk, hogy mindennap láthatunk. Örökké emlékeinkben és szivünkben élsz." Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk Frey Mihály halálának 8. évfordulóján Szüleid, nővéreid és családjai
GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk és nagymamánk Homokiné dr. Kraszkó Mária nyugalmazott ügyvéd életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. július 8-án 12 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Lányai és unokái
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Hegedűs Lajosné szül. Hári Ilona mezőmegyeri lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. július 7-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Miskolci Antalné szül. Hunya Irén békéscsabai lakos életének 107. évében csendesen megpihent. Szeretett elhunytunkat 2020. július 6-án 9.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
" Mikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, A domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk " Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát. Gondolj most arra, ki felülről vigyázz Rád. A halállal a létnek nem szakad vége, Emlékezz Rá, s veled marad örökre." ifj. MÁRTON KÁROLY halálának 9. évfordulójára __________________________ " Egy éve már nem látom arcodat. Egy éve már nem hallom hangodat. Egy távoli hosszú útra mentél, De szívemben élsz, és velem vagy örökké." id. MÁRTON KÁROLY halálának 1. évfordulójára Szerető családjaik
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Fábián Gáborné szül. Szentesi Mária (volt kereskedelmi vezető) békéscsabai, volt újkígyósi lakos 2020. június 27-én, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 3-án, pénteken 9 órakor lesz az újkígyósi Szent Antal temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Hornok Edit volt kamuti lakos 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án 11 órakor lesz a hunyai temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Turbucz István nyugalmazott tűzoltó békéscsabai lakos 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. július 1-jén 11.30 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család
"Egy-egy szál gyertya értetek égjen, kik fent laktok már az égben. Kik vigyáztok ránk onnan fentről, s lelkünkben szól a végtelenből." Fájó szívvel emlékezünk Jánosi János halálának 25. Jánosi Jánosné halálának 15. évfordulójára. Szerető családotok.
Ezúton mondunk köszönetet mindazon rokonoknak barátoknak, szomszédoknak s mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy Gombos Béla telekgerendási lakos búcsúztatásán megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Soha nem felejtünk szívünkben szeretünk. Rád örökkön-örökké emlékezünk." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Botyánszki Mihály szabadkígyósi lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Badár Bálint (az egykori Mezőgép műszaki igazgatója) békéscsabai lakos 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. július 2-án 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szekerka Mihály békéscsabai lakos 2020. június 12-én, 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 3-án 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. Turák Vincéné szül. Szabó Mária békéscsabai lakos 84 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. június 27-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
fegyelem és összetartás / 1 órája
Kásler Miklós: a koronavírus-fertőzésre változatlanul oda kell figyelnünk
Galériával / 1 órája
Trabanttal érkezett Gyulára a Terror Háza kiállítása
Papp Gábor
Érzelmi alapon / 1 órája
Kinek a hangjában bízunk meg és miért?
Galériával / 1 órája
Ollókból és vágóeszközökből nyílt kiállítás Csabán
P. G.
rejtélyes okok / 1 órája
Mérgező légkörre hivatkozva rúgták ki a Magnum és a MacGyver főnökét
Kézilabda / 1 órája
Új csapatot épít Ratko Djurkovics Orosházán
Gajdács Pál