szolgálat és alázat

2018.04.19. 10:51

Betiltották a haláljelképek használatát az ausztrál hadseregben

A hadsereg vezérkari főnöke azzal indokolta döntését, hogy ezek a figurák rombolják a katonák erkölcsi hozzáállását.

A rendeletet a hét elején adta ki Angus Campbell tábornok, aki júliustól lesz a hadsereg vezérkari főnöke. Campbell azzal indokolta a döntését, hogy az olyan figurák, mint a kaszás csontváz, a spártai harcos, a koponya és csontkereszt vagy az olyan képregényhősök, mint a Megtorló, bátorítja a katonai hivatás legnagyobb felelősségének figyelmen kívül hagyását, vagyis azt, hogy emberéletet csak jogosan és nagy körültekintéssel lehet kioltani.

„Mint katonáknak az a célunk, hogy szolgáljuk a hazát, valamint hogy mindig alázattal és ha lehet, könyörületesen alkalmazzunk erőszakot ahol és amikor szükség van rá. Az a fajta jelképes ábrázolás, amelyet most betiltok, rombolja a szolgálat erkölcsiségét” – írta.

Campbell tábornok korábban azzal került a figyelem középpontjába, hogy ő volt az irányítója a jelenlegi konzervatív kormány által 2013-ban kezdeményezett, Szuverén Határok elnevezésű műveletnek, amelyben a Közel-Keletről, Afrikából és Ázsiából az ausztrál partok felé igyekvő hajókat visszafordították. 2014 óta egyetlen ilyen jármű sem érte el az országot. A kormány nem nyilatkozik arról, hogy ezt milyen módszerekkel sikerült elérnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában