Baloldali etikai kódex: a hitelesség hiányzik

„Bármilyen etikai kódex mindig önkéntes vállalás az azt elfogadóknak, illetve arra a közösségre vonatkozóan, amely azt elfogadta. Így annyit is ér, amennyire azt az önkéntes vállalók betartják” – válaszolta a Magyar Nemzetnek Zárug Péter Farkas politológus arra a kérdésre, mennyire hiteles a baloldal által nemrég kiadott etikai kódex és a február végén kiadott feddhetetlenségi nyilatkozat. Az elemző szerint az ellenzéki előválasztáson több, eltérő világlátású párt jelöltje fog egymással versenyezni a képviselőjelöltségért, miközben végső céljuk – a kormányváltás – elvileg mégiscsak közös lenne.

A baloldali képviselők az általuk megfogalmazott etikai kódexben azt hangoztatják: „Az a célunk, hogy Magyarország újra egy olyan európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát.” Ezzel kapcsolatban Zárug Péter Farkas elmondta:

„Különlegesen szép a demokrácia, a jogállamiság, az etika és a morál fogalmainak használata a szövegben, amelyek valami erkölcsiséget próbálnak kifejezni a kormánypárttal szemben. Valamit, ami jobb, tisztább, követendőbb, mint amit a Fidesz–KDNP-től tapasztal a választópolgár”

– tette hozzá Zárug Péter Farkas, aki szerint a szép szavak mögött súlyos hitelességi deficit van.

„Az ellenzéki nyilatkozók kódexük elején akár Zámbó Jimmyt is idézhették volna mottóként: „Egyszer megjavulok én, jó leszek majd…” Csakhogy a rendszerváltozás harminc évéből pont tizenkét kormányzati évben és tizenegy ellenzéki évben

egyik résztvevőnek sem sikerült bizonyítania, hogy valóban hisznek a megígért szép szavakban”

– mutatott rá az elemző. Arról is beszélt, hogy az elfogadott kódex elvileg a verseny kordában tartását célozza, azt, hogy ne csússzon bele a vetélkedés az élet-halál harcba, amely már nem ismeri a magánélet szentségét és nemtelen politikai küzdelmekbe csap át. A politológus úgy véli, e téren van értelme egy ilyen előzetesen lefektetett elvi megállapodásnak, hiszen ha a küzdelem az egymás lejáratásának terepére menne, az biztos, hogy a kormánypártok malmára hajtaná a vizet, és az egész ellenzéki összefogást hiteltelenítené.

„A Jobbik esküdözhetett a Szent Koronára mindenféle nagy etikai magatartásról, mandátum-visszaadásról meg minden egyébről, csak a frakció szakadásakor, kilépésekkor pont nulla jelentősége volt a korábban nagynak és felemelőnek gondolt esküdözésnek”

– emlékeztetett, aki szerint a politika a köz ügyeinek világa, ámde művelői magánemberek is, ezért szükség lenne valamiféle határvonal meghúzására a kettő között.

„Ha Churchillt súlyos alkoholizmusa alapján ítélte volna meg a választó egy brutális személyeskedő kampány után, valószínűleg nem vezeti miniszterelnökként győzelemre Angliát a második világháborúban, ahogy Szerb Antaltól is tudjuk, korántsem biztos, hogy nagy alkotó csak nagy jellem lehet. Sőt! Vagyis közéletben nagyot alkotó lehet a magánéletben gyarló, és fordítva, a magánéletében szinte példás személy is lehet kártékony a politikai életben” – jelezte az elemző. Mint fogalmazott: a különválasztást nehezíti a magán- és a közélet összekeveredése a közösségi médiumok által is, s bizony ehhez maguk a közszereplők is hozzájárulnak, amikor a számukra előnyös magánéleti szerepléseiket megosztják a választókkal, de a magánélet szentsége után kiabálnak, amikor valami kellemetlen téma kerül nyilvánosságra róluk.

„Talán két alapszabály betartása adhatna valami morális tartást a politikai küzdelmekben: az egyik a hazugság tilalma, a másik, hogy nem teszem ellenfelemmel azt, amit nem szeretném, ha velem is elkövetnének. Az ellenzéki kódexpróbálkozás valami ilyesmit próbál elérni, nem is az ellenfelekkel, hanem úgymond a „mi kutyánk kölykeinek” a vetélkedésben” – vélte az elemző.