Értékelő elemzés

2020.05.29. 20:04

Az Orbán-kormány elmúlt tíz évét dolgozta fel az Alapjogokért Központ

Bemutatták a 2010 és 2020 közötti kormányzást vizsgáló elemzés első részét.

Bemutatták az Alapjogokért Központ „Újra naggyá teszik Magyarországot” című kutatási anyagának első fejezetét írja a Magyar Nemzet.

Az Orbán-kormány 2010-2020 közötti tízéves kormányzását vizsgáló elemzés első része az „Őszinteség” címet kapta. Panyi Miklós, az Alapjogokért Központ nemzetközi ügyekért felelős igazgatóhelyettese a tanulmány bemutatóján arról beszélt: ahhoz, hogy az Orbán-kormány filozófiájának elmúlt tízéves ciklusát értékelni lehessen, vissza kell nyúlni a korábbi kormányok időszakára és a rendszerváltozás előtti korszakra is.

„Ahhoz, hogy ezt a kormányzási ciklust értékelni tudjuk, szükség volt egy őszinte szembenézésére a ciklus előtti húsz évre vonatkozóan, sőt a rendszerváltozás előtti évtizedeket is megvizsgáltuk”

– mondta el Panyi Miklós. Hozzátette: több témára osztották a tanulmányt, külön blokkot kapott az államadósság kérdése, a hitelből finanszírozott életszínvonal emelés, a trükkök százaira épített kormányzati politika, ami Magyarországot majdnem csődbe vitte több alkalommal. Külön témát ölel át a népesedéspolitika, amelynek gyökerei úgyszintén a rendszerváltozást megelőző időszakra tehetők és a foglalkoztatáspolitika, amelyben egy teljesen új fejezet kellett nyitni.

A tanulmány kitér a nemzetközi szervezetek befolyásoló politikájának problémájára is, továbbá fontos része a nemzetpolitika, és az, hogy szakítani kellett a baloldal „a merjünk kicsik lenni” politikájával is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában