Együttműködés

2018.06.19. 17:52

Az ITM támogatja a megyei jogú városok fejlesztéseit

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatja a megyei jogú városok fejlesztéseit, projektjeik folytatása érdekében mindig nyitott az egyeztetésekre - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) képviselőivel tartott egyeztetés után a tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ITM tevékenysége számos ponton kapcsolódik a városokhoz, a kormányzati ciklus elején ezért indokolt áttekinteni a legfontosabb teendőket.

Szita Károly kaposvári polgármester (Fidesz), az MJVSZ elnöke közölte, hogy a következő évek közös feladatait áttekintve biztosították egymást a támogatásukról, a városvezetők egyes projektek felgyorsítását kérték a minisztertől.

Palkovics László az együttműködés területei közül kiemelte a közintézmények energetikai fejlesztéseinek felgyorsítását, valamint a tömegközlekedés átalakítását egységes irányítású, a mostaninál hatékonyabb, utasbarát rendszerré. Hozzátette, hogy a minisztérium a smart city (okos város) fejlesztések terén is segítheti az egyetemeket és szakképző központokat működtető önkormányzatokat.

Szita Károly szerint a 2 millió embernek otthont adó 23 megyei jogú város működésének minden területe kapcsolódik az innovációs tárcához. Kiemelte, hogy a 3500 milliárd forint értékű Modern városok program az évszázad legnagyobb fejlesztéseként nemcsak a településeket, hanem az agglomerációk fejlődését is támogatja. Közintézmények épülnek és korszerűsödnek, ipari parkok és sportlétesítmények jönnek létre, energetikai beruházások indulnak és közszolgáltatások korszerűsödnek a következő években – tette hozzá.

Szita Károly sürgette a hulladékgazdálkodás fejlesztését és hozzátette, hogy a megyei jogú városokban a környéken lakók közül is sokan vállalnak munkát, így a tömegközlekedés fejlesztése túlmutat a helyben lakók érdekein.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában