aszály

2018.06.13. 08:31

Az ENSZ szerint hatmillió ember éhezik az afrikai Szahel-övezetben

Mintegy 1,6 millió gyerek élete van veszélyben a súlyos alultápláltság miatt.

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalának (OCHA) igazgatója közleményében hangsúlyozza, hogy 2012 óta nem volt ennyire súlyos a helyzet, a legnehezebb időszak pedig csak most következik.

A helyzet gyors romlása Burkina Fasóban, Csádban, Maliban, Mauritániában, Nigerben és Szenegálban azt mutatja, hogy sürgős segítségre van szükség. Az ENSZ azt tervezi, hogy reagál a hat országban kialakult válságra, bár csupán az igények 26 százalékának kielégítésére van fedezet.

Lowcock szerint még elkerülhető a legrosszabb. Elmondta, hogy a mostani helyzetet a tavalyi kevés csapadék váltotta ki, emiatt csökkent a termés és a takarmány mennyisége, nőtt az elhullott állatok száma.

Idén májusban az ENSZ három ügynöksége is figyelmeztetett az aszály következtében kialakuló konfliktusok hatására, a magas élelmiszerárakra. Mindezek a Szahel-övezetben élő emberek millióit kergetik éhínségbe, létbizonytalanságba, ha nem érkezik sürgős segítség.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a térségben tevékenykedik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, valamint az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport, amely emberek ezreit kényszerítette lakhelyük elhagyására, iskolák bezárására, az alapvető szociális szolgáltatások beszüntetésére.

Az említett hat országban egy év alatt ötven százalékkal több lett az alultáplált ember. Minden hatodik ötévesnél fiatalabb gyerekeknek sürgős életmentő kezelésre van szüksége. A helyzet Burkina Fasóban, Csádban, Maliban és Mauritániában a legrosszabb.

Az ENSZ-tisztviselő elmondta, a világszervezet lépéseket tesz annak érdekében, hogy 3,6 millió emberhez eljussanak segélyeik, különösen a válságos területeken, ehhez azonban több támogatói pénzre lenne szükség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában