Ország-világ

2021.02.11. 16:03

Alapjogokért Központ: a Klubrádió baja, hogy nem állhat a törvények felett

A Klubrádiónak valójában az uniós és magyar jogszabályokat alkalmazó bírósággal, valamint két másik piaci szereplővel van vitája, nem „a politikával”.

A magyar sajtószabadságért 2010 óta folyamatosan aggódóknak persze újabb alkalmat teremt a Klubrádió „ügye” arra, hogy diktatúrát kiáltsanak, ám ahogy az már csak lenni szokott, a tények most sem őket igazolják – világít rá közösségi oldalán az Alapjogokért Központ. A helyzet a Központ szerint ugyanis az, hogy

a „folyamatos elnyomással” küzdő rádió 2011 óta a magyar piacon teljesen egyedülálló módon ingyen (és pályázat nélkül) használta frekvenciáját.

A mostani „botrány” lényege, hogy a Klubrádió a saját maga által sem vitatott sorozatos jogsértések miatt nem sugározhat tovább automatikusan a frekvencián, hanem nyílt, többszereplős pályázaton döntenek annak sorsáról. Ezt ráadásul nem az „elnyomó orbáni rezsim”, hanem a független magyar bíróság mondta ki, összhangban a magyar és uniós jogszabályokkal.

A Klubrádió baja tehát, hogy nem áll a törvények felett.

A médiatörvény vonatkozó szabályai az uniós jogon alapulnak. Utóbbiak alapján a magyar jog úgy is rendelkezhetne, hogy egyáltalán nem biztosít automatikus frekvenciahasználat-hosszabbítást egy már működő rádióadónak, hanem az engedély lejártakor kötelezően új pályázatot ír ki. A magyar szabályok azonban lehetőséget biztosítanak a kérelemre történő hosszabbításra, melynek két feltétele van: az adott médiaszolgáltatónak ne legyen díjtartozása, illetve tartózkodjon a jogsértésektől.

A Klubrádió azért nem kapott automatikus frekvenciahosszabbítási engedélyt, mert 1 éven belül kétszer is – az elmúlt 7 évben hatszor – megsértette a médiatörvény előírásait.

A törvény e tekintetben objektív megtagadási okot támaszt: „Nem lehet megújítani a jogosultságot, ha (...) az e törvényben foglalt rendelkezéseket ismételten vagy súlyosan megszegté(k)”. A jogsértéseket azok megtörténtekor a rádió maga sem vitatta, bírósághoz akkor nem fordult, pedig mindenki számára világos volt, hogy e jogsértések a meghosszabbítás törvényi akadályát képezik.

A jogsértés adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztásához kapcsolódott, de azok 'ismételt' jellege miatt a Médiatanács nem dönthetett másképpen, mint hogy nem hosszabbítja meg automatikusan a Klubrádió engedélyét – pontosan akkor járt volna el a testület jogsértően, ha figyelmen kívül hagyja a törvény előírásait és megújítja azt. A hatóság döntését a bíróság helybenhagyta, elutasítva a Klubrádió ideiglenes sugárzásra vonatkozó indítványát is – ugyanis azt nem a bíróságtól, hanem a Médiatanácstól kellett volna kérniük, amit viszont a rendelkezésre álló információk szerint nem tettek meg.

A hosszabbítási kérelem mellett a Klubrádió is beadta pályázatát a frekvenciára, két másik pályázóval (Közösségi Rádiózásért Egyesület; LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft.) együtt. A Médiatanács a Klubrádió pályázatát befogadta, a másik két pályázóét elutasította. Utóbbiak viszont a hatóság döntését bíróságon támadták meg, ezért – szintén a törvény kötelező előírásai miatt – az új frekvenciapályázatot fel kellett függeszteni, míg ez ügyben nem dönt a bíróság. A per jelenleg is folyamatban van, a döntés a bíróságon múlik.

Összességében tehát a jogi helyzet az, hogy a Klubrádió – mely Magyarországon egyedülálló módon 2011 óta ingyenesen és pályázat nélkül használta frekvenciáit, „közösségi jelleggel„ – saját maga által előidézett és általa sem vitatott jogsértések miatt nem volt jogosult a hosszabbításra, a frekvenciára beadott új pályázatuk pedig másik két piaci vetélytárs miatt ”áll„.

Mindettől függetlenül a rádió nem ”hallgat el„, interneten ugyanúgy szolgáltatni fogja műsorait.

Ezek a tények. A vélemény ettől függetlenül pedig természetesen szabad, a Klubrádiót mi is rendszeresen hallgattuk – általában jókat nevettük közben -, a Megbeszéljük! c. műsornak több alkalommal vendégei is voltunk, és reméljük, hogy leszünk is még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában