Járvány

2020.04.03. 12:15

A Huawei 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak

A kínai óriásvállalat nemcsak a digitalizációban jelentős beruházó Magyarországon, de a járvány elleni védekezésből is kiveszi a részét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken fogadta a Huawei delegációját, amelyet Wu Biqiang, a Huawei Technologies ügyvezető igazgatója vezet – derül ki a miniszter pénteki Facebook-bejegyzéséből.

A miniszter kiemelte, hogy a Huawei az egyik legjelentősebb vállalat a világgazdaság digitális átállásának szempontjából, a cég Magyarországon is fontos beruházásokat hajt végre és több mint 2000 embernek ad munkát.

A vállalat emellett hozzájárul az egészségügyi védekezéshez is, mivel egyebek mellett 50 ezer maszkot adományozott Magyarországnak, ezek péntek reggel érkeztek meg Budapestre – közölte a külügyminiszter.

A politikus Váradi Józseffel, a Wizz Air vezérigazgatójával is tárgyalt.A Wizz Air hat gépe nemrég landolt Pekingben, és szombaton több mint négymillió maszkot, valamint több százezer védőruhát szállít Budapestre – jelentette be Szijjártó Péter. A megbeszélésen kiemelte: a Wizz Air kulcsszerepet játszik Magyarország „történelmének legnagyobb hazatérési akciójában” és az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök Magyarországra szállításában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában