Hallgassa élőben!

A titkosszolgálat is vizsgálja a jobbikos füstgránátozást

Nyomozás, titkosszolgálati vizsgálat, milliós károk miatti felelősség, kérdések sora – a jobbikos „gránátozás” következményei.

Tűzszerészek vizsgálták át a képviselőházat, miután a szivárványkoalíciós pártnál tiltott pirotechnikai eszköz robbant fel – számol be a Magyar Nemzet.

A lap azt írja, a Jobbik mosakszik, ám a két–négymilliós kárt nekik kell majd állni. Szlovák füstgránátot „robbantottak” a Gyurcsány-koalíciós párt ifjúsági tagozatának képviselőházi irodájában. A gránát tartása is tilos, a titkosszolgálat elkezdte a vizsgálatot.

Már a titkosszolgálat is vizsgálja a képviselőházban szerdán történt füstgránátrobbanás körülményeit, miután a bejelentéseiről ismert Tényi István az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult. Az országos rendőrfőkapitány a Nemzeti Nyomozó Irodát jelölte ki arra, hogy lefolytassa a nyomozást, amit azonnal meg is kezdtek.

Még szerdán tanúként hallgatták ki a két főszereplőt, a Jobbik ifjúsági tagozatának a szakértőjeként dolgozó Szabó Benczét, valamint asszisztensét, Keresztesi Gergőt.

A Jobbik hivatalos álláspontja szerint leltároztak az ifjúsági tagozat képviselőházi irodájában, ami három egymásba nyíló helyiség.

A leltározás nagyon óvatosan, vagy inkább diszkréten történhetett, hiszen a helyszínt szemrevételezők szerint leltározásnak még a nyomát sem látták.

A két fiatalember egyike kezében indult be – szakszóval: elműködött – a szlovák gyártmányú füstgránát, a párt állítása szerint a fiatalemberek nem tudták, mi lapul a „sztaniolpapírban”, vagyis a füstgránát olajjal impregnált csomagolóanyagában, és óvatlanul nyúltak hozzá, ezzel pedig véletlenül működésbe hozták a gránátot.

A Magyar Nemzet tűzszerész szakértői szerint a füstgránátot nem lehet csak úgy, véletlenül elműködtetni. A szerkezet pedig tiltott eszköz, már a tartása is szabálysértés, hiszen a P1-es tűzveszélyességi besorolású füstgránát rendkívül veszélyes eszköz.

A lap azt is megtudta, hogy a beindult füstgránát miatt működésbe lépő automata tűzoltórendszer közvetlenül nem rongálta meg a számítógépes szerverszobát, ám így is
két- és négymillió forint közötti kár keletkezett.

Ennyibe kerül ugyanis az oltórendszer speciális vegyszerrel való újratöltése. (Egy adott vegyszer keveredik működéskor az oltóvízhez, így nagyságrenddel megnövelve annak oltási hatékonyságát.) Az indokolatlan működtetés miatti kárt az okozónak kell állnia, ez lehet magán- vagy természetes személy is.

A nyomozás egyelőre ismeretlen tettes után folyik, a titkosszolgálatnak pedig speciális feladatai vannak, mint például a füstgránát beszerzési forrásának a megtalálása.

Az eszköz csomagolódoboza épségben megmaradt, az alapján a gránát szavatossági ideje 2018-ban lejárt. A Jobbikban úgy gondolják, hogy ezt megelőzően vihette be valaki az irodába, ám az illető nem a párthoz tartozik. Szintén tűzszerészek emlékeztetnek rá, hogy a lejárt szavatossági idő semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy a veszélyes eszközt mikor és hova viszik, hol tárolják, a szavatossági idő csak a felhasználót tájékoztatja arról, hogy a jelzett időpontig jó eséllyel teljes kapacitással el fog működni a gránát, a lejárat után valószínűleg csak csökkentett hatásfokú lesz.

Magyarázkodás

Ahogy a híradások is beszámoltak róla, füst keletkezett az Országgyűlés Irodaházában, a Jobbik frakciója által használt egyik irodahelyiségben. Egyelőre tisztázatlan, hogy a füstgránát hogyan és mikor kerülhetett az épületbe. Tekintettel arra, hogy a füstgránát dobozán olvasható lejárati idő 2018-as, okkal feltételezhető, hogy azt jóval korábban hozhatta be valaki az irodaházba. A párt március 3-i közleménye szerint a fiatal jobbikos egy leltározás közben akadt rá a füstgránátra. Mivel nem sejtette, mit tartalmaz a sztaniolpapírba csomagolt tárgy, óvatlanul nyúlt hozzá.

Szerencsére nem sérült meg senki, csupán vagyoni kár keletkezett, amit az időközben beindult oltóberendezés okozott. Az Országgyűlés Irodaháza védett létesítmény, szigorú beléptetési rendszerrel – érthetetlen, hogy egy ilyen eszköz miként és hogyan csúszhatott át annak idején az ellenőrzésen. A fiatalok tanúkénti meghallgatása folyamatban van – összegezte a Magyar Nemzet.

 

Hozzászólások

Formula-1
Nézők előtt rendezik meg a Monacói Nagydíjat
asztalitenisz / 46 perce
Orosházi és békési győzelem született
Az Orosháza idegenben, a Békés pedig hazai pályán múlta felül ellenfelét.
Gyász
Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Végh Péter békéscsabai lakos 56 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család.
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ancsin Béláné szül.:Gajdics Katalin békéscsabai lakos 2021. március 31-én 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 16-án 10 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Budai Mihályné szül. Mézes Ilona békéscsabai lakos 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 15-én 11 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk, Andó Pál halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"Drága lelked nyugodjon békében" GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Baji Károly békési lakos súlyos betegség után 68 évesen visszaadta szenvedő lelkét teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 15-én 11 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik végső útjára elkísérik. A gyászoló Édesanyja
Értünk többé már nem aggódsz Nem, fáradsz, nem dolgozol, Pihensz csendben a csillagok közt, Hol nincs már fájdalom. Fájó szívvel tudatjuk, hogy Gyeraj Pálné szül.: Máté Erzsébet 2021. március 25-én életének 67. évében hirtelen elhunyt. Hamvait családi körben helyezzük örök nyugalomra. Emléke legyen áldott. A gyászoló család
Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Kerényi Zoltán békéscsabai lakos 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 13-án 12 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk Zalai Józsefné szül. Bocskai Emma Orosháza, volt Huba utcai lakos 2021. február 26-án elhunyt. Temetése 2021. április 16-án 11 órakor lesz az orosházi Felvégi temetőben. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Bozó József békéscsabai lakos 84 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. április 12-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Gyászhír Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Vágási Margit békéscsabai lakos 76 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. április 9-én 12 órakor búcsúztatjuk a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom, hogy Id. Vrbovszki András Pusztaszőlősi szociális otthon lakója ( volt Nagyréti lakos) életének 82. évében elhunyt Temetése 2021.04.09-én 15:00-kor lesz a Békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Baji Ferenc (nyugalmazott rendőr) békéscsabai lakos 88 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 9-én 12 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vidó Sándor gyulai lakos 2021.március 27-én, 64 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021.április 9-én 09:30 órakor lesz a gyulai Református Új temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Búvár Mihály a Barnevál nyugdíjasa békéscsabai lakos 2021. március 26-án, 76 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunkat 2021. április 12-én 14.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Tabáni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Szívünkben örökké él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szabó Gyula Okányban gazdálkodó békéscsabai lakos tragikus hirtelenséggel 70 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. április 9-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elmegyek, mert el kell mennem vár reám az ismeretlen, hosszú álom. Szólítottak, nincs mit tennem Isten veled földi élet, s családom." Gyászhír Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Baji Imre békéscsabai ( volt dobozi ) lakos 2021. március 25-én 70 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2021. április 08-án 12 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Gyulai Miklós Tibor szeretett édesapánk, nagypapa, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház volt traumatológus főorvosa, oszt. vez. főorvosa 78 éves korában, 2021. március 25-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben 2021. április 7-én 12 órakor a járványügyi előírások betartásával, szűk családi körben lesz. A gyászoló család
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Jáger Tiborné szül.: Mézes Judit volt kórházi dolgozó békéscsabai lakos 2021. március 27-én 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 08-án 10 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Kérjük a végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak akik fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében” Gyászhír Fájó szívvel tudatjuk, hogy Horváth Jánosné szül.: Vári Aranka Mária békéscsabai lakos életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 07-én 12 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. Lengyel László István (volt Beteg Jogi Képviselő) békéscsabai lakos 2021. március 19-én, 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 8-án 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
újítások / 1 órája
Jelentősebb változások lesznek a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon
beol.hu
elgondolkodtató / 1 órája
Már csak ez hiányzott: újabb vírusokat találtak egy vuhani laborban, emberre is veszélyesek lehetnek
Aquaticum / 1 órája
Felújítják a nagyerdei élményfürdőt Debrecenben
Turistalátványosság / 1 órája
Kiderült, mikor nyit újra a Vatikáni Múzeum
Kitagadja őket a családjuk / 2 órája
Rejtőzködni, titkolózni kényszerülnek a hitüket elhagyó muszlimok
Májusban várható / 2 órája
Nagyfelbontású monitorokkal készül a Samsung 2021-re