afgán konfliktus

2021.08.28. 07:14

A Pentagon cáfolta a tálib vezetők reptéri ellenőrzéssel kapcsolatos állítását

A kabuli repülőtér semmilyen tevékenysége nem került a tálibok ellenőrzése alá – jelentette ki pénteken John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, cáfolva tálib vezetők azon nyilatkozatait, amelyek szerint a tálib erők átvették volna a repülőtér nagyobb része feletti irányítást.

„Egyik kaput sem ellenőrzik, és nincs ellenőrzésük a repülőtér semmilyen tevékenysége felett sem. Mindez az amerikai hadsereg ellenőrzése alatt áll” – mondta Kirby.

Előzőleg két magas rangú tálib illetékes is azt közölte, hogy a repülőtér több részét is már a tálib erők ellenőrzik, és készek a teljes ellenőrzést átvenni ezen a hétvégén, amint befejeződik az amerikai erők kivonulása.

Hank Taylor amerikai tábornok pénteken arról beszélt, hogy több ezer Afganisztánt elhagyni akaró ember még mindig a repülőtér körül tartózkodik, és arra vár, hogy felszállhasson egy repülőgépre.

A reptér mellett előző nap egy öngyilkos merénylő követett el robbantást. A legalább 85 ember, köztük 13 amerikai katona halálát okozó terrorcselekmény elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

A szélsőséges iszlamista tálibok augusztus közepi hatalomátvétele óta a nyugati hatalmak és szövetségeseik több mint százezer külföldit és afgánt menekítettek ki az országból a kabuli repülőtérről indított légijáratokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában