megőrizni az identitást

2019.02.11. 11:26

A nemzeti kormányok kötelessége a keresztény kultúra védelme

Juhász Hajnalka KDNP-s politikus szerint szoros összefüggés van az üldözött keresztények helyzete és a migráció között.

Mára a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá a világon. Az Echo TV műsorában, A nyolcasban ezúttal az üldözött keresztény közösségekre, valamint a migrációra került a hangsúly, ugyanis nagyon szoros kapcsolat van a két jelenség között – írja a 888.hu.

A műsor legutóbbi vendége Juhász Hajnalka, a KDNP politikusa volt, akinek a Hungary Helps program nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése a feladata. A program az első olyan nemzetközi kezdeményezés, ami Orbán Viktor miniszterelnök politikájával összhangban azt vallja: helyben kell segíteni és nem a bajt kell beengedni Európába. A cél tehát az, hogy a program keretén belül mindent megkapjanak az üldözött keresztények ahhoz, hogy helyben maradhassanak.

Itt két karakteres álláspont figyelhető meg: az egyik az, hogy Magyarország nem akarja, hogy bevándorlók jöjjenek ide, a másik pedig, hogy a keresztény kultúránkat meg kell védeni.

Ha a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás helyben és hatékonyan történik, akkor a bevándorlók nem is akarnak elindulni Európa felé – Magyarország pedig elég erős ahhoz, hogy a segítséget oda vigye, ahol tényleg baj van.

Miért hangsúlyos az a tény, hogy hazánk az egyetlen olyan állam az unióban, ahol külön államtitkárság foglalkozik az üldözött keresztényekkel? Nos azért, mert a számok sajnos azt bizonyítják, hogy mára a kereszténység vált a legüldözöttebb vallássá. Ennek sajnos tökéletes példáját láthatjuk a Közel-Keleten, éppen a kereszténység bölcsőjében: Szíriában tíz év alatt 1,2 millióról 400 000-re fogyatkozott a keresztények száma, Irakban pedig 2003-ban még több mint egymillió keresztény gyakorolhatta a hitét, mára már csak 275 000-en maradtak.

A nemzeti kormányok politikai kötelessége a keresztény kultúra védelme, ezt a Századvég közvélemény-kutatása szerint az emberek 83 százaléka így gondolja.

Csakhogy van egy óriási probléma: ezt az állítást a nyugat-európai politikai elit nem akarja észrevenni. Sőt, a magyar kormánnyal szemben teljesen ellentétes álláspontot vesznek fel: be akarják invitálni a bajt Európába.

Azért beszélhetünk óriási problémáról, mert Európa identitásában meggyengült, még egy keresztény, közös alkotmányt sem tudott a kontinens elfogadni. Most pedig egy nagyon erős identitású kultúra, az iszlám érkezik a kontinensre. Az EU naivitásból és gyengeségből azt hitte, hogy az interkulturális párbeszéd és a kompromisszumkészség megoldja majd az integrációt, de vétett egy súlyos hibát: nem kérdezte meg azoktól, akik ide jönnek, hogy szeretnének-e alkalmazkodni. A helyzet márpedig azt mutatja, hogy ez eszük ágában sincs.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában