a számok tükrében

2018.11.10. 19:09

A németek fele idegennek érzi magát saját hazájában

Egy új kutatás szerint a németek egyre nagyobb része elégedetlen országa jelenlegi helyzetével.

A Lipcsei Egyetem idei kutatásában olyan kérdéseket tettek fel a lakosoknak, amelyekre néhány évvel ezelőtt egyszer már kértek válaszokat – írja a 888.hu. 2018-ban 12 százalékkal többen vettek részt a kutatásban, ebből is látszik, hogy egyre többen akarják kifejezni elégedetlenségüket.

A 328 oldalas tanulmányban 2416 német véleményét használták fel. A reprezentatív felmérésből kiderült, hogy

a németek 44 százaléka támogatná a muzulmán bevándorlás tilalmát.

Ez 7.5 százalékkal több mint 2014-ben. A kutatás arra is rávilágított, hogy a migránsellenesség keleten erősebb, mint nyugaton.

A megkérdezettek 36 százaléka gondolja úgy, hogy Németország veszélyesen legyengült a tömeges bevándorlás miatt. Ez a fajta kikényszerített multikulturalizmus pedig sok veszélyt hordoz magában. A németek 90 százaléka egyértelműen hisz a demokráciában, de csupán a felük elégedett a demokrácia gyakorlati megvalósításával.

A tanulmány arra is rámutatott, hogy a németek 47 százaléka ellenzi a nyitott társadalmat. Angela Merkel persze a valóságból nem érzékel semmit. A német kancellár Berlinben, a kristályéjszaka 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen azt hangsúlyozta, hogy meg kell védeni a nyílt társadalmat. Merkel szerint nem szabad megbélyegezni a muszlimokat a vallásuk nevében elkövetett bűncselekményekért, de azért hozzátette, hogy mindenkinek, aki Németországban él, el kell köteleznie magát a német alaptörvény mellett.

A kutatásból egyébként az is kiderül, hogy a németek több mint fele (55 százaléka) egyetért azzal az állítással, hogy „a túl sok muszlim miatt néha idegennek érzem magam a saját országomban”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában