a béremelések folytatódnak

2019.08.02. 12:54

A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók

Július 1-jével újabb 8 százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az emelés mintegy 81 ezer embert érint.

Forrás: MTI

Fotó: Balázs Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón közölte:

ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása,

a kormány arra törekedett, hogy egy „kiszámítható, látható” bérnövekedés legyen az ágazati szakdolgozók esetében.

Rétvári Bence felidézte: 2012-2013-ban átlagosan 27 százalékos béremelés történt, 2016-ban 26,5 százalékkal, majd 2017-ben újabb 12 százalékkal emelkedtek a szakdolgozói bérek.

„A múlt évben és az idén 8-8 százalékkal lett magasabb az alapbér ebben a szektorban, jövő januárban újabb 14 százalékos, majd novemberben további 20 százalékos alapbéremelés lesz”

– ismertette.

Az államtitkár hozzátette, a béremelések 2022-ig folytatódnak, arra az évre további 30 százalékos béremelést tervez a kormány.

„Így – két ciklus alatt – csaknem 2,5 szeresére emelkednek a szakdolgozói bérek” – mondta.

Példaként említette, hogy egy húszéves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló 2010-es 172 ezer forintos átlagkeresete idén júliustól 361 ezer forintra emelkedik. Egy négy-hat éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakdolgozó 2010-es 199 ezer forintos átlagkeresete pedig most júliustól 407 ezer forintra nő.

Rétvári Bence kiemelte, hogy

az alapbéremelés minden esetben magával hozza az úgynevezett mozgóbérelemek – ügyeleti és túlmunkáért kapott díjak – emelkedését is.

Az idei béremelés fedezete 14 milliárd forint, a jövő évi, két lépcsőben történő emelésé pedig 82 milliárd forint az elfogadott költségvetés szerint.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában