Fotó: Varga György / MTI

A legjobb diákoknak ad esélyt a Stipendium Peregrinum ösztöndíj

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj azoknak a kiemelkedő diákoknak ad esélyt a legszínvonalasabb külföldi egyetemeken való tanulásra, akiknek egyébként nem lenne lehetőségük rá – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Balatonszárszón.

Novák Katalin az MTI-nek elmondta, hogy korábban nem volt olyan állami ösztöndíj, amely a külföldi tanulmányok teljes költségét fedezte volna. A Stipendium Peregrinum húsz kiváló magyar diáknak ad esélyt a legjobb külföldi egyetemeken való tanulásra, akik nem juthatnának ki Londonba vagy az MIT-re – tette hozzá.

Azt mondta: azoknak a fiataloknak, akiket a szakmai zsűri támogat, nemcsak tanulmányi eredményeik kiválóak, hanem ezen túl is jól teljesítettek, sportolnak, zenélnek, önkéntes munkát végeznek. A legjobbak legjobbjairól van szó, és azt szeretnénk, ha tudásukat gyarapíthatnák a külföldi egyetemeken – fogalmazott.

„Nem titkolt szándék, hogy olyanokat segítsünk, akiknek a hosszú távú célja, hogy később a magyar közösség erősítéséért dolgozzanak” – jelentette ki.

A diákok vegyes, természet- és társadalomtudományi érdeklődésűek, sokan informatikai, matematikai pályára készülnek, vannak közöttük asztrofizikusok és művészi pályát választók is.

Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője újságíróknak elmondta: az első alkalommal, 225 millió forintos kerettel meghirdetett ösztöndíjprogramra 144-en pályáztak, közülük 49-en vesznek részt a hétvégén zajló táborban, a húsz pályázati nyertest szakmai bizottság választja ki.

A pályázati kiírásban hatvanhat külföldi egyetem szerepel, de ennél szélesebb is lehet a kör egyéni indokolás alapján. Az értékelésnél azonban alapvetően a kiírásban megjelölt egyetemeket részesítik előnyben.

Az ügyvezető a program indításakor azt közölte: azok a diákok, akik európai uniós felsőoktatási intézményekbe jelentkeznek, 13,5 millió forintos támogatást kaphatnak. Az ázsiai, csendes-óceáni térség, valamint a nem uniós, európai ország felsőoktatási intézményeibe készülők akár 16,5 millió forintot is kaphatnak. Az Egyesült Államokba készülők támogatásának maximális összege 27 millió forint.

Borítókép: Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kiosztja a diákok telefonjait egy szavazáshoz a Nemzeti Tehetség Program Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramjának táborában Balatonszárszón 2020. június 4-én

Dosszié

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
Izgalmas felfedezés
Magyar kutatók kiderítették, hogyan dolgozza fel a beszédet a kutyák agya
Mustra / 3 órája
Pedro Almodóvar alkotását is meghívták a velencei filmfesztiválra
Az Oscar-díjas spanyol rendező először forgatott angol nyelvű filmet.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS Dr. Péter József (1952-2016) Soha el nem múló szeretettel emlékezünk rá. Szerető családja, rokonai, barátai
GYÁSZHÍR Tudatjuk, hogy édesanyám, nagymamám Papp Jánosné született Ferenczi Auróra Emerencia elhunyt. Fia Gyüsz, unokája Dani.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Nyeste Lajos gyulai lakos 2020. július 28-án 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 3-án 13 órakor gyulán a református új temetőben lesz. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kis Antal a békéscsabai Faáru és Háztartási cikkek boltjának volt üzletvezetője 77 éves korában elhunyt. 2020. július 31-én 13 órakor veszünk végső búcsút tőle a gyomai Köztemetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALATONI ISTVÁN LÁSZLÓ villanyszerelő végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 3-án 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak.
GYÁSZHÍR Megtört szívvel tudatjuk, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, dédikénk és ükmamánk Berecz Lajosné szül. Dohányos Dorottya békéscsabai lakos életének 87. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. Navždy bude v našich srdciach! A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szilágyi Istvánné Békéscsaba, Kazinczy Ltp 22 sz. alatti lakos 2020. július 12-én, 87 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól szűk családi körben vettünk búcsút. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy László Borbála (BMRFK polgári nyugdíjasa) békéscsabai (volt gyulai) lakos 2020. július 9-én, 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 29-én 9.30 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel, De bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem felejtünk Téged." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk Bencsik György békéscsabai lakos halálának 5. évfordulóján. Szerető családja.
" A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresni, aki nincs már. Nélküled szomorú üres a ház, még most sem tudjuk elhinni, hogy 10 éve örökre itt hagytál. Míg élek sírodra viszem a virágot. mert veled temettem el a boldogságot." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Zahorán Andrásra Szerető felesége két fia és családja.
" Egész teste fájdalom volt, Egész lelke szeretet. Az súlyától földbe hajolt, Ez a mennybe sietett. Fényes lelkének a mennyben Jobb is, mint e földi szennyben, Ott van igazi hazája, Kedveseit oda várja." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezem Schäfer Mihály halálának 10. évfordulóján. Felesége.
"Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sütő Istvánné szül. Hegedűs Éva Mária Újkígyós Széchenyi u. 41 szám alatti lakos életének 75. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. július 23-án 15 órakor lesz az újkígyósi temetőben. A gyászoló család
"Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Pál Benjáminné szül. Galambos Lenke békéscsabai lakos 92 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. július 24-én 9 órakor lesz a békéscsabai Mokry utcai református temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ilovszki László József békéscsabai lakos 2020. július 15-én, 70 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 27-én 15 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bartolák Györgyné szül. Paulcsik Mária békéscsabai lakos 2020. július 11-én, életének 81. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. július 22-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Halász Ferencné szül. Bana Erzsébet Mária békéscsabai lakos 2020. július 14-én, életének 95. évében megpihent. Temetése 2020. július 21-én 12 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kovács György a KOHUSZ volt dolgozója békéscsabai lakos 2020. július 11-én, 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 17-én 9 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Amíg éltél szerettünk, Amíg élünk nem feledünk." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk Pribojszki János Kaktusz békéscsabai lakos 2020. július 11-én, 69 éves korában elhunyt. Végső búcsút 2020. július 17-én 12.30 órakor veszünk Tőle a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Arcod örök marad, nem száll el szavad, Minden mosolyod szívünkben marad." MEGEMLÉKEZÉS Örök fájdalommal emlékezünk Voják Gábor László halálának 12. évfordulóján: édesanyja, testvére és családja.
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám Rakonczás Pálné szül. Sipiczki Mária békéscsabai lakos 85 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló lánya
Felzárkózás / 3 órája
Matolcsy: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között
Tenisz / 4 órája
Fucsovics Márton nyerte a Marso-Bige Kupát
beszakadt mennyezet / 5 órája
Egyre több házba költöznek be darazsak és poloskák
Papp Gábor
Járvány / 5 órája
A gyerekek minden korcsoportja fogékony az új koronavírusra
Felújítás / 6 órája
Budapesti Fidesz: nem szabályos a Lánchíd közbeszerzése
Döntés / 6 órája
Elmarad idén a Magyarország Szépe verseny