segítenek, nem sanyargatnak

2020.06.03. 21:50

A Fidesz álságosnak tartja a szocialisták prédikálását a nyugdíjemelésről

Az MSZP a válságban se segítette az időseket, hanem sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítette az életüket – közölte a kormánypárt.

A Fidesz álságosnak tartja, hogy miközben a szocialisták nyugdíjemelésről prédikálnak, kormányzásuk alatt ők vették el a 13. havi nyugdíjat az idősektől.

A Fidesz szerdai közleményében az MSZP-s Korózs Lajos nyilatkozatára reagált, amelyben a szocialista politikus azt javasolta, hogy a 13. havi nyugdíjat egységesen 140 ezer forintban állapítsák meg.

A kormánypárt közleményében arra hívja fel a figyelmet: az MSZP a válságban se segítette az időseket, hanem sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítette az életüket.

A baloldallal ellentétben a Fidesz-KDNP 2010 óta segíti a nyugdíjasokat, garantáljuk a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, rezsicsökkentéssel és rezsiutalvánnyal segítjük őket, és már három alkalommal nyugdíjprémiumot fizettünk számukra – hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy a mostani kormány a válságban sem sanyargatja, hanem támogatja az időseket és visszaépíti a 13. havi nyugdíjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában