országgyűlés

2020.07.14. 11:24

A baloldali pártok a vírus elleni küzdelem helyett kamuvideót gyártottak

A vírus elleni csata első szakaszát megnyertük – mondta Halász János, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben.

Halász János arról beszélt, hogy a járvány szempontjából is Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország, de amíg nincs vakcina, addig a járványügy készültséget fent kell tartani.

Most a legfontosabb feladat a gazdaság újraindítása – jelentette ki a felszólaló, aki emlékeztetett a hitelfizetési és kilakoltatási moratóriumokra, a lejáró gyes-, gyed jogosultságok meghosszabbítására és a munkahelyvédelmi intézkedésekre.

Eközben a baloldali pártok nem, hogy nem segítették, de szándékosan hátráltatták a védekezést, pedig a széthúzás helyett most összefogásra van szükség

- jelentette ki.

Most meg kell akadályozni, hogy külföldről behurcolják a vírust, a járványt a határokon kívül kell tartani – szögezte le. A Fidesz frakció ezért teljes erejével támogatja a kormány legújabb járványügyi intézkedéseit – mondta Halász János

Menczer Tamás a külgazdasági és külügyi tárca államtitkára azt felelte, hogy a védekezés első fázisa az emberek és a kormány összefogásának köszönhetően volt sikeres. Hozzátette, ez azért is kiemelendő, mert korábban is nagyon sok volt és mindig nagyon sok a bizonytalanság. Az operatív törzs és a kormány időben hozta meg az intézkedéseket – emelte ki.

A baloldal nem, hogy nem vett részt a védekezésben, de azt akadályozták és a védekezés résztvevőit támadták – szögezte le az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában