Ország-világ

2021.05.13. 06:37

A baloldal a jogrendszer teljes átalakítására készül

Egyre többször vetődik fel az a gondolat a baloldalon, hogy esetleges választási győzelmük után a jogállam újratervezésére lesz szükség, amit még abban az esetben is végre kell hajtani, ha nem rendelkeznek az ehhez szükséges kétharmados parlamenti többséggel. Legutóbb Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyi minisztere tett erre utaló kijelentéseket, szerinte az EU sem jelentene akadályt.

„A baloldali erőknek nem kell az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséggel rendelkezniük a jogrendszer átalakításához” – nyilatkozta Ujhelyi István videósorozatában Bárándy Péter. A volt igazságügyi miniszter elmondta: a kérdést máshogy is meg lehet közelíteni, ugyanis a jelenlegi berendezkedést nem lehet megfoltozni vagy kijavítani, ezért a jövő évi választás után egy új kormánynak teljes átalakítást kell végrehajtania. A baloldali ügyvéd beszélt arról is, hogy jogászkörökben vitát képez, hogy az Európai Unió normáinak megfelelő-e az elképzelés. Ezzel kapcsolatban Bárándy azt mondta: az EU nem jelenthet akadályt, mivel az uniós alapvetések teljesülnének a magyar jogrendszer átalakításával – írja a Magyar Nemzet.

Több más baloldali politikus is ötletelt már arról az utóbbi időben, hogyan kellene visszaépíteni a szerintük megszűnt jogállamot, ha esetleg csak feles többséget szerez jövőre a baloldali koalíció. Harangozó Tamás az ATV Egyenes beszéd című műsorában például úgy fogalmazott, hogy a közvagyon visszaszerzéséhez kreatívkodni kell, ami egy demokratától alapvetően távol áll.

„A terv egyértelműen a 2006-os választásokon alkalmazott módszerek újradefiniálására utalhat, amelyről Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy trükkök százait alkalmazták, amiket titokban tartottak”

– reagált ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet megkeresésére ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Emlékeztetett, hogy Jakab Péter, az immár a Gyurcsány Ferenccel közös listán induló Jobbik elnöke tavaly decemberben tett olyan, a baloldali narratívába illeszkedő kijelentéseket, miszerint „ha csak egyszerű többségünk lesz, akkor addig faragjuk a jogot, amíg igazság nem lesz belőle”. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke pedig „párhuzamos” intézményrendszerek felállítását helyezte kilátásba. A Gyurcsánnyal közösködő Momentum elnöke az állam „fidesztelenítésével”, a köztársasági elnök menesztésével és a legfőbb ügyész elleni eljárással is fenyegetőzött baloldali győzelem esetén. Egy másik baloldali jogász, Magyar György is arról értekezett korábban, hogy egy balliberális választási győzelem után trükközéssel kell átírni az alaptörvényt. Az egyébként a baloldali előválasztás lebonyolításáért felelős Civil Választási Bizottság elnökeként is tevékenykedő ügyvéd szerint ha sikerülne az ellenzéknek akár csak egyszerű többséghez is jutnia, akkor is azonnal hozzá kell nyúlnia négy nagyon fontos jogi területhez: az alaptörvény és a választási törvény módosításához, a pártok gazdálkodásához és az alkotmányos intézmények átalakításához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában