Nézőpont Intézet

2024.06.17. 12:29

Orbán Viktor óriási felhatalmazással vehet részt az EU-csúcson

Az európai parlamenti választások után az első EU-s csúcstalálkozót tartják a kormány- és államfők, akik fontos személyi kérdésekben egyeztetnek. A kormány- és államfők vegyes eredménnyel a hátuk mögött érkeznek Brüsszelbe.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Magyarország miniszterelnöke a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) vesz részt az Európai Unió csúcsértekezletén – olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében.

A Nézőpont szerint fontos kiemelni, hogy az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök pártjai nagyon alacsony támogatottságot értek el, 13,9 százalékot és 14,6 százalékot. Pedro Sánchez spanyol kormányfő (30,18 százalék) sem tudta megnyerni hazájában az EP-választást, míg Giorgia Meloni kormánypártja (28,76 százalék) magabiztos győzelmet aratott. 

A személyi kérdésekről szóló döntéseket az országvezetők hozzák meg, majd nyújtják az Európai Parlament elé, ahol a képviselők abszolút többségének (legalább 361 képviselő) szavazata kell a bizottság megválasztására​. 

Ma döntenek a tagállami vezetők Ursula von der Leyen sorsáról

Nagy a készülődés Brüsszelben, a belga fővárosban ugyanis egy informális találkozóra gyűlnek össze a tagállamok vezetői hétfőn. A napirendi pontok között olyan fontos kérdések megvitatása szerepel, mint az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökeinek, valamint az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének személye. Azon túl, hogy vezető uniós politikusok, köztük a botrányaival is ismertté vált Ursula von der Leyen sorsáról születhet döntés, az európai parlamenti választások óta először ülnek össze a tagállamok vezetői – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A Reuters hírügynökség arról ír, hogy már minden bizonnyal eldöntötték, kik kapják meg a pozíciókat. A cikkben úgy jósolják, Ursula von der Leyen marad a bizottság élén, a Charles Michel vezette Európai Tanács élére António Costa volt portugál miniszterelnök kerül, Josep Borrell után pedig Kaja Kallas észt miniszterelnököt jelölhetik a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő tisztségére. A tagállami vezetők tervek szerint a június 27–28-i csúcstalálkozón erősítik meg döntésüket, utána pedig az EP testületének adják át a stafétát, melynek feladata, hogy a jelölteket – akiket minden bizonnyal hétfőn informálisan kiválasztanak – jóváhagyja. Előrejelzések szerint a bizottság elnökének személyéről július 15-én fognak szavazni.

A cikk további részletekkel ITT folytatódik!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában