Váratlan fejlemény

2023.06.01. 07:58

Elszólta magát a DK-s politikus: Karácsony Gergely kiléphetett a Párbeszédből

A Párbeszéd számos politikusa után immár saját egykori alapítóját, főpolgármesterét is elveszíthette. Erre a DK-s Gréczy Zsolt tett nemrég félreérthetetlen utalást.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a 3-as metró felújított Nagyvárad téri állomásának avatásán 2023. május 22-én

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Az ATV-ben a korábban újságírással, szövegírással is foglalkozó Gréczy Zsolt szó szerint a következőket mondta: 

Egy egyszázalékos pártból kilépett főpolgármestertől azok után, amit csinált ezzel az ellenzékkel, amikor elüttette magát a villamossal és rászabadította erre az országra és az ellenzékre Márki-Zay Pétert, ennél egy kicsit nagyobb szerénységet és visszafogottságot javasolnék.

A DK-s országgyűlési képviselő nem mellesleg arra reagált így, hogy Karácsony előzőleg azt nyilatkozta:

Száz százalék, hogy jövőre újraindul a főpolgármesteri posztért, és nagyon meglepődne, ha a DK saját jelöltet állítana, mert akkor kiderülne, hogy nem is olyan nagy párt.

A Magyar Nemzet megkereste a Párbeszéd sajtóosztályát, hogy meg tudják-e erősíteni Gréczy Zsolt állítását, amennyiben pedig igen, úgy Karácsony Gergely mikor és milyen indokkal lépett ki a pártból. Lapzártáig ugyanakkor a sajtóosztály nem reagált megkeresésükre, azaz nem is cáfolta a Karácsony távozásáról szóló hírt.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában