Szentmise

2023.05.27. 10:41

Csíksomlyói búcsú: értékvezérelt életre buzdította a zarándokokat az ünnepi szónok (videó)

Zarándokok százezrei gyűltek össze szombaton a csíksomlyói hegynyeregben, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén.

MW

Résztvevők a csíksomlyói búcsú szentmiséjén a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti hegynyeregben Csíksomlyón 2023. május 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Veres Nándor

Az idei búcsú jelmondatára - Assisi Szent Ferenc "Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!" imarészletére - utalva az erdélyi ferencesek vezetője rámutatott: a fogadalmi búcsú idején a Kis- és Nagysomlyó közti hegynyereg templommá alakul, ahol a zarándokok összesereglett tömege az egyház lüktető élő valóságát mutatja meg. 

"Az édesanya öröme, ha együtt a család, együtt a nagy család, Szent Fia asztalánál"

 - állapította meg a szónok. Úgy értékelte: a XXI. század fogyasztói társadalmában élő embernek öntudatra kell ébrednie és megbízható alapokra kell építenie értékrendszerét, olyan értékskála birtoklására van szüksége, amely igazíthatja életét az ember és a közösség. 

Ennek érdekében meg kell tanulni különbséget tenni a szükséglet és szenvedély, a kívánság és a sóvárgás között, "nevezzük ezt bölcsességnek" magyarázta Urbán Erik, majd olyan további értékek tiszteletben tartására intette hallgatóit, mint a megbecsülés, a tudatosság, emberséget és testvériség.

A szentmisét itt tudja megtekinteni:

 

"A mai világnak szüksége van olyan fegyvertelen prófétákra, akik figyelmeztetnek a háborúk embertelenségére, rámutatva, hogy szükség van a rendbe tett viszonyra Isten és ember, ember és embercsoportok között, olyan harmonikus állapotra, amely az erőszak- és félelemnélküliség jellemez, magában foglalva az ember egészségét, jólétét, és szorongatottságtól való mentességét - nevezzük ezt békének" 

- sorolta tovább a szónok. 

Az alapértékek között nevezte meg egy férfi egy nő együtteséből, a szeretet és élet közösségéből álló, a gyermekeket reménynek és kihívásnak tekintő, róluk gondoskodó családot, valamint azt a történelmileg kialakított közösséget, amelyet a közös nyelv, a terület, ezer éves értékek, jellegzetes kultúrában megnyilvánuló sajátosságok táplálnak, és amelyet nemzetnek neveznek. 

"Meg kell tanulnunk, hogy van egy olyan sziklára épült közösség, amelyben mindenkinek helye van, útja a szolgálat, ereje a krisztusi öröm, éltetője a Szentlélek, célja az örökkévalóság: ez az Egyház" 

- zárta felsorolását a ferences rendfőnök. 

A nyolc évszázados szerzetes rend szabályaira utalva arra intette hallgatóit: ne féljenek a "reguláktól", azok nem korlátok: az egyénen keresztül az egész közösség boldogulását szolgálják, mert "szükség van egy olyan kordára, amely meg és összetart bennünket". 

"Az értékskála nem lehet más, mint a bölcsesség, megbecsülés, a türelem, a tudatosság, az emberség, a testvériség, a béke, a család, a nemzet, az egyház. Szolgálni nem uralkodni, termelni és nem csupán fogyasztani, adni és nem csupán elvárni, csodálni és nem kizsákmányolni, óvni és nem tönkretenni!" - sorolta intelmeit a csíksomlyói búcsú szónoka. 

A Kovács Gergely gyulafehérvári érsek által celebrált szabadtéri szentmise a pápai himnusz, valamint a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget több százezer hívő jelenlétében. A zarándokok között jelen volt Novák Katalin magyar államfő, elődje Áder János volt köztársági elnök, Semjén Zsolt, Magyarország, illetve Kelemen Hunor, Románia miniszterelnök-helyettese.
 

Novák Katalin is részt vesz a zarándoklaton

Novák Katalin is részt vesz a legnagyobb magyar zarándoklaton Csíksomlyón: a köztársasági elnök a papságot és világi vezetőket közrefogó, székelyruhás fiatalok által kifeszített hagyományos kötélkordon jelképes oltalmában érkezett szombaton a szabadtéri Hármashalom-oltár elé, ahol helyi idő szerint fél egykor (Magyarországon 11.30-kor) kezdődik a pünkösdi búcsú hagyományos szentmiséje.

A magánlátogatáson Erdélyben tartózkodó magyar államfő – közösségi oldalán közzétett bejegyzése tanúsága szerint – útközben a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjánál is fejet hajtott.

A Csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumtól a Csíksomlyóra vezető Szék útján Novák Katalin is a búcsúsok százezrei között zarándokolt a csíksomylói kegytemplomhoz, majd onnan – immár a kordonban – a Kis- és Nagysomlyó közötti hegynyeregre.

A Csíkszeredával összenőtt Csíksomlyóra vezető utakon órákon keresztül hömpölygött a tömeg szombat délelőtt. Az esőre hajló, borús időben, egyházi zászlók, magyar és székely lobogók és települészászlók százai alatt kaptattak fel az emberek a Nyeregbe.

A környező székely falvakból többnyire gyalogosan érkeztek a hajnalban – vagy már napokkal korábban – útnak indult, úgynevezett keresztalják, vagyis kereszt alatt vonuló, templomuk zászlója és a településnevet jelző felirat mögé felsorakozó csoportok. Erdély, a Kárpát-medence és a nagyvilág számos más pontjáról is érkeztek gyalogos, lovas, szekeres búcsúsok.

Magyarországról idén három különvonat hozta a zarándokokat, a Csíkszeredába vezető országutak a város bejáratainál buszok százainak ideiglenes parkolójává váltak. A székelyföldi megyeszékhely a pünkösdi búcsú idején lakosságának tízszeresét fogadja: a 35 ezer lakosú városba ilyenkor évről évre mintegy 300-350 ezer zarándok érkezik. A Csíksomlyóra vezető utakat ilyenkor lezárják a járműforgalom elől, idén – a zarándokok biztonsága érdekében – már a szekerek sem vonulhattak fel a hegynyeregre.

A reggeli órákban még százméteres tömött sorban várakoztak a hívők arra, hogy bejuthassanak az csíksomlyói kegytemplomba, a félezer éves, csodatevőként tisztelt Mária-szobor elé. Közben a Szék útján összefüggő embertömeg özönlött a kegytemplom felé. A zarándokok feliratokkal, zászlókkal és kitűzőkkel jelezték, hogy Kárpát-Medence mely települését képviselik Nyitragesztétől Máriapócsig, Kiskunhalastól, Gyergyószentmiklósig. A fiatalok közül sokan székely népviseletbe, vagy cserkészegyenruhába öltöztek.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú idei mottója – „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” – Assisi Szent Ferenc egyik imájából származik. Azért választották, mivel idén 800 éve, hogy a ferences rend megkapta a működéséhez az írásos pápai megerősítést.

A szabadtéri szentmise főcelebránsa Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke, ünnepi szónoka Urbán Erik, az erdélyi ferences rendtartomány provinciálisa lesz.

A csíksomlyói Hármashalom-oltárnál bemutatandó pünkösdi szentmisét – miként harminc éve minden alkalommal – a magyar közmédia élőben közvetíti a Duna televízióban. Erdélyben a Mária Rádióban, interneten pedig a csíksomlyói kegyhely honlapján is élőben követhető a szentmise.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában