Elfogadhatatlan lépés

2023.05.26. 07:04

Latorcai Csaba: az EP döntése minden alap és tényszerűség nélkül támadja Magyarországot

A területfejlesztési miniszterhelyettes szerint az EP messze túllép a saját hatáskörén és színtiszta baloldali, pártpolitikai alapú, üres vádaskodásokra építi a határozati javaslatát, amivel egyetlen céljuk, hogy ismét támadják a jobboldali vezetésű Magyarországot.

MW

Olaf Scholz német kancellár felszólal az Európai Parlament (EP) Ez Európa címmel rendezett vitájában az uniós törvényhozó testület plenáris ülésén Strasbourgban 2023. május 9-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Julien Warnand

Ez a lépés teljességgel elfogadhatatlan. Annál is inkább, mert semmilyen jogi alapja nincs az Európai Parlamentnek (EP) arra, hogy befolyásolja, vagy netán eldöntse azt, hogy az EU soros elnökségét melyik tagállam látja el – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresésre Latorcai Csaba, területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár. Mint jelezte, az EP messze túllép a saját hatáskörén és színtiszta baloldali, pártpolitikai alapú, üres vádaskodásokra építi a határozati javaslatát, amivel egyetlen céljuk, hogy ismét támadják a jobboldali vezetésű Magyarországot.

Nagyon bízom benne, hogy ez semmilyen módon nem befolyásolja a hazánknak járó uniós forrásokról szóló megegyezést. Az Európai Bizottsággal való tárgyalások során immáron az utolsó olyan törvénymódosítást is elvégezte az Országgyűlés, amivel reményeink szerint elhárul minden akadály a támogatások folyósításának útjából – tette hozzá. 

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy amiben megállapodtak, azt teljesítették, most már az Európai Bizottságon a sor, hogy végre hozzáférjen az ország azokhoz a forrásokhoz, amelyek jog szerint járnak hazánknak, ezért bízik benne, hogy a bizottság nem fog engedni az EP zsarolásának.

Ez a határozati javaslat minden alapot és tényszerűséget nélkülözően támadja Magyarországot és a magyar embereket azért, mert nem támogatják a háborút, a migrációt, és a gender-őrületet. Mindemellett pedig nyomást kíván gyakorolni az Európai Bizottságra, hogy most, amikor a célegyenesbe fordultunk és immáron folyósítani kellene azokat a pénzeket, amik járnak a magyar embereknek és a magyar vállalkozásoknak, ne merjék azt megtenni – szögezte le Latorcai Csaba.

Összefüggés az EP delegáció múlt heti látogatásával

Az EP költségvetési ellenőrző bizottságának múlt heti, budapesti útja kapcsán az államtitkár elmondta: sajnos több szempontból is látható összefüggés a delegáció látogatása és az EP jelentés között. – Miközben a kormányzat konstruktívan fogadta a delegációt, addig a bizottságot két magyar, baloldali EP képviselő gardírozta, a DK-s Rónai Sándor, valamint Cseh Katalin, a Momentum politikusa, aki pont az uniós forrásokkal összefüggésben keveredett a családi cégén keresztül korrupciós gyanúba. Ebből is látszik, hogy az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának célja, nem a valódi tényfeltárás volt, hanem annak megideológizálása, miért ne utalják a Magyarországnak járó uniós forrásokat – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Szerinte különösen visszatetsző, hogy épp az a momentumos Cseh Katalin kísérgette az EU-s források felhasználását ellenőrző bizottságot, aki európai uniós források felhasználásával összefüggésben keveredett korrupció-gyanúba. 

Vajon ez hogyhogy nem zavarta a delegációt? Lehetséges, hogy nem is a tények érdekelték az EP bizottságot, hanem egy baloldali előítéletekre támaszkodó és a tényszerűséget nélkülöző látogatás volt ez, amihez Budapestet, mint díszletet akarták felhasználni, és talán már az ítélet is megszületett a látogatást megelőzően – jegyezte meg Latorcai Csaba.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában