Kérdések és válaszok

2023.04.06. 15:27

Fidesz: hat kérdésre kell gyorsan válaszolnia a dollárbaloldalnak

A kormánypártok hat kérdésre várnak gyors választ a "dollárbaloldaltól" azzal kapcsolatban, miként dolgoztak azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat.

Hollik István és Deutsch Tamás az április 6-ai sajtótájékoztatón

Forrás: Hollik István Facebook-oldala

Hollik István kommunikációs igazgató csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón arra emlékeztetett: a "dollárbaloldal" vezetője kétszer is "elszólta magát" valódi terveikről, hiszen "kikotyogta", hogy "nagyon sokat dolgoznak azon, az unió ne adja oda a Magyarországnak járó forrásokat".   

Ez egy önleleplező és beismerő vallomás, hiszen Gyurcsány Ferenc saját szavai bizonyítják, hogy Magyarország ellen politikai boszorkányüldözés zajlik 

– fogalmazott.  

Hozzátette: a baloldali politikus ezzel beismerte, hogy "itt pusztán politikai zsarolásról van szó", ennek a célja a nemzeti kormány meggyengítése, és az, hogy a kormányt rábírják a békepárti álláspontján való változtatásra. 

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője arról beszélt: "nyíltan jogsértő", amit az Európai Bizottság tett, amikor tárgyalt e témában a "dollárbaloldallal", hiszen a testület működésének alapvető szabálya, hogy a pártatlanul és befolyásmentesen kell tevékenykednie.     

Ez a leleplezés nem kevesebbet jelentett, mint a legalapvetőbb, az Európai Bizottság, a brüsszeli bürokrácia működésére vonatkozó legalapvetőbb szabály fenéken billentését nevezte néven Gyurcsány Ferenc

 – jelentette ki a politikus.  

Deutsch Tamás hangsúlyozta: szégyenletes dolog, hogy baloldaliak a saját nemzetük ellen fordulnak a hatalmi érdekeik érvényesítése érdekében, de 

egyenesen politikai gazemberség, hogy valaki ilyesmit csinál, akkor kuncogva, röhögcsélve, ki tudja, milyen okból egy kicsit kásásan beszélve erről még egy nyilvános rádióadásban dicsekszik is.

Olyan nincsen, hogy valaki a saját hazája ellen áskálódik, majd utána még érdemként próbálja beállítani, és lelkesen, dicsekvő módon fogalmaz erről – jegyezte meg.

A Fidesz szeretné tudni: ha Gyurcsány Ferenc szerint "nem kell hazudni abban a kérdésben, hogy évek óta a saját hazájuk ellen dolgoznak, olyan politikai manővereket tesznek, amelyeknek az a célja, hogy jogi köntösbe öltöztetve, valójában politikai nyomásgyakorlási szándékkal támasszon az Európai Bizottság feltételeket Magyarországgal szemben", akkor évekig miért nem mondtak igazat e témában.

Hozzátette, 

azt is szeretnék tudni, a "dollárbaloldal" politikai szervezetei részéről kik vettek részt ezeken a titkos, a nyilvánosság háta mögött zajló politikai egyeztetéseken, amelyek célja az volt, hogy jogi köntösbe öltöztetve politikai nyomást gyakoroljanak Magyarországra.  

Deutsch Tamás közlése szerint 

az Európai Bizottságtól is választ várnak arra, kikkel és hány alkalommal folyt ilyen titkos politikai egyeztetés.   

Demokratikus dolog-e "elszaladni Brüsszelbe"  és onnan politikai nyomást gyakorolni Magyarországra, egy nevében demokratikus, de "mélyen antidemokratikus" politikai szervezet szerint, alig egy évvel azt követően, hogy a magyarok kinyilvánították, "nem kérnek belőlük", nem hatalmazzák fel őket kormányzásra – fogalmazott.

A Fidesz politikusa jelezte: 

kérik azt is, hogy pontosan jelöljék meg, a jogi köntösbe bújtatott politikai nyomásgyakorlásban szereplő feltételek közül melyikeket eszelték ki a "dollárbaloldal" politikusai.

 Ezeken a titkos egyeztetéseken tett-e javaslatot arra,  a "dollárbaloldal", hogy a gyermekvédelmi törvény eltörlése is politikai feltétele legyen a magyaroknak jogszerűen járó uniós források folyósításának – firtatta Deutsch Tamás.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában