Vizsgálatok

2023.03.29. 18:59

Ferenc pápát kórházba szállították (frissült)

A katolikus egyházfőn korábban tervezett vizsgálatokat hajtanak végre a Vatikán közlése szerint.

Forrás: AFP

Fotó: Vincenzo Pinto

Az este folyamán a Vatikán közölte, hogy a katolikus egyházfőnél légúti gyulladást állapítottak meg, ami miatt néhány napig kórházban kell maradnia kezelésre. A tájékoztatás szerint a pápa az utóbbi napokban légzési nehézségekre panaszkodott. 

Az elvégzett vizsgálatok szerint nem fertőződött meg koronavírussal. 

A Szentszék legfrissebb közlése szerint Ferenc pápa mélyen meghatódott a sok jókívánságtól, és háláját fejezte ki az imádságokért.

Azt nem tudni, milyen vizsgálatokat végeznek a pápán és azt sem, hogy ezek mennyi időt vesznek igénybe.

A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli-klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték.

Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.

A pápa decemberben elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni a feladatait.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában