Csattanós válasz

2023.02.27. 18:36

Kocsis Máté kiosztotta az álszent Gyurcsányt

A Fidesz frakcióvezetője szerint bár a miniszterelnök azt kérte az ellenzéktől, fogjanak össze most a háborús időkben, ő azt látja, hogy ez sem a migrációs nyomás, sem a koronavírus-járvány alatt nem sikerült. Kocsis kitért a a Demokratikus Koalíció elnökének felszólalására is.

Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitóülésén, 2023.február 27-én

Forrás: Facebook

– Az az igazság, hogy a mi baloldalunknak mindig más országa a szép, nekünk meg a sajátunk – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis kitért Gyurcsány Ferenc felszólalására is – írja a Magyar Nemzet.

Ön beszél szemforgatásról, drága uram, az a helyzet, hogy 2008-ban Oroszország katonai agressziót hajtott végre Grúziával szemben, ön volt a magyar miniszterelnök, utána lapított mint az a bizonyos a fűben, sőt még ki is utazott őnagyságával magánlátogatásra Moszkvába ebédre, egy ukrán étterembe. Mindent megszoktunk már öntől, de arra azért nem számítottam, hogy pont az, aki egy orosz katonai agresszió idején miniszterelnök volt, és még utána ment puncsolni Moszkvába, a magyar olajipari vállalatot kijátszotta, legalább hallgasson

– fogalmazott Kocsis Máté. Arról pedig, hogy több ellenzéki pártból sokan átléptek a DK-ba, azt mondta: ezek az emberek „politikai Stockholm-szindrómások”, akik „velejéig romlott politikát hoznak létre a bukott miniszterelnökkel”.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában