Felelősségvállalás

2023.01.20. 23:25

Szijjártó Péter: a magyarok komolyan ragaszkodnak a keresztény örökséghez (videó)

Magyarország több mint ezeréves keresztény állam, a magyarok komolyan veszik a ragaszkodásukat a keresztény örökséghez – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mexikóban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b, háttal) és Alejandra Frausto Guerrero mexikói kulturális miniszter (középen) a 2017-es földrengésben megsérült, majd a magyar kormány támogatásával felújított Jézus Születése-templom és öreg kolostor átadásán a mexikói Tepoztlánban 2023. január 20-án

Forrás: MTI/KKM

Fotó: Borsos Mátyás

Szijjártó Péter a Carlos Pellicer Múzeum és a részben magyar forrásból felújított tepoztláni Jézus Születése-templom és öreg kolostor átadó ünnepségén
hangsúlyozta: a magyarok több mint ezer éve léteznek, pedig sok támadással és idegen hatalmak betöréseivel kellett szembenézniük.

Úgy fogalmazott: a Magyarország és Mexikó közötti tízezer kilométer nem elég nagy távolság ahhoz, hogy a magyar kormány ne hallott volna arról 2017-ben, micsoda földrengés rázta meg Mexikót, ahol templomok sérültek meg.

„Ezért egyértelmű volt, hogy segíteni akarunk és segíteni is fogunk” – jelentette ki a miniszter.

Mi hiszünk a kereszténység egyetemességében, és ezért mi, keresztények felelősek vagyunk egymásért, akárhol is élünk a világon

– tette hozzá.

Azt mondta, 

büszkék rá, hogy a világ második legnagyobb katolikus országában két templomot is a magyar kormány segítségével tudtak felújítani.

Ma olyan időszakban élünk, amikor a kereszténységet, a keresztény értékeket és a keresztény embereket sok támadás éri – hangoztatta Szijjártó Péter. Sőt, a világ rengeteg pontján üldözik a keresztényeket. Mindennek tükrében hatalmas dolog, hogy egy felújított templomot adhatnak át pénteken Mexikóban – vélekedett.

A magyar kormány folytatja azt a politikáját, hogy segítséget nyújt a világ bármely pontján nehéz helyzetbe kerülő keresztény közösségeknek. Eddig ötvennégy országban több mint félmillió kereszténynek segítettek, és ennek a csodálatos templomnak a felújítása is azt üzeni, hogy ha a keresztények bárhol a világon bajba kerülnek, a magyarokra mindig számíthatnak – jelentette ki a tárcavezető.

Magyarország több mint 300 millió forinttal járult hozzá a világörökség részét képező, a 16. században épült és a 2017-es földrengésben súlyosan megsérült tepoztláni Jézus Születése-templom egyes részeinek restaurálásához.

Az ünnepségen Szijjártó Péter megtekintette a magyar forrásból felújított részeket, majd emléktáblát avattak. Az átadáson beszédet mondott Cuauhtémoc Blanco, Morelos szövetségi állam kormányzója és Alejandra Frausto kulturális miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában