Ukrán válság

2023.01.15. 07:05

Nem csitulnak a véres harcok Szoledárnál, Zelenszkij fegyvereket kér

Már 326. napja tart a háború szomszédunkban. A legfrissebb történésekről tudósítunk az Origo és az MTI híradásai nyomán.

Az ukrán elnöki sajtóiroda által közreadott képen füst gomolyog, miután orosz rakétatámadás érte az ukrajnai Dnyiprót és találat ért egy lakóházat 2023. január 14-én

Forrás: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóiroda

Fotó: -

Lőszerrobbanás ölt meg orosz katonákat Belgorod megyében

Három katona életét vesztette, további 15 megsebesült egy, az oroszországi Belgorod megyében lévő Tonyenykoje községben bekövetkezett lőszerrobbanásban - közölték katasztrófavédelmi szervek a vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökséggel.

Egy, a neve elhallgatása mellett nyilatkozó illetékes a hírügynökségnek hozzátette, hogy 

a detonációt a lőszerrel való gondatlan bánásmód okozhatta.

A RIA Novosztyi hírügynökség úgy értesült, hogy a robbanás egy korábban iskolának és kultúrháznak használt épületben történt és hogy a helyiek közül senki nem sérült meg. Ez a forrás úgy tudja, hogy a házban szombat reggel ütött ki tűz.

Belgorod megye határos Ukrajnával.

Putyin szerint pozitív az ukrajnai "különleges hadművelet" dinamikája

Pozitív az ukrajnai "különleges hadművelet" dinamikája, minden a moszkvai védelmi minisztérium és a vezérkar tervei szerint alakul – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című, vasárnap esti heti magazinműsorában

Minden a védelmi minisztérium és a vezérkar tervei szerint alakul. Remélem, katonáink mindent megtesznek majd azért, hogy megörvendeztessenek bennünket munkájuk eredményével

 – mondta az orosz vezető.

Az orosz védelmi tárca pénteken tett bejelentést a Donyec-medencei ukrán erődítményrendszer fontos elemének mondott Szoledar bevételéről.

A vasárnapi műsorban Putyin egyébként stabilnak, a Moszkva ellenfelei által előre jelzettnél sokkal jobbnak nevezte az orosz gazdaság helyzetét.

 Nyilatkozata szerint ez a makrogazdasági mutatókban is megmutatkozik, a munkanélküliség történelmi mélyponton van és az infláció alacsonyabb a vártnál, ráadásul csökkenő tendenciát mutat" - mondta az államfő.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentésben azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők szombaton rakétacsapást mértek Ukrajna katonai irányítási rendszerére és a kapcsolódó energetikai létesítményekre, mely szerinte elérte célját és az összes kijelölt létesítményt eltalálta.

 A tábornok szerint Donyeck térségében az orosz rohamegységek és légideszant erők a légierő és a tüzérség támogatásával Artemivszk (Bahmut) északi külvárosa és a Szil vasútállomás irányába nyomultak előre az elmúlt nap folyamán, megsemmisítve több mint nyolcvan ukrán katonát, két harckocsit, három páncélozott harcjárművet és három egyéb járművet. A többi frontszakaszról szólva a tábornok azt monda, hogy az ukrán fegyveres erők veszteségei Kupjanszk irányában mintegy félszáz katonát, egy páncélozott harcjárművet és két egyéb járművet, Liman irányában több mint 115 katonát, három páncélozott harcjárművet és három kisteherautót, a donyecki régió déli részén pedig mintegy ötven katonát, három kisteherautó és egy egyéb járművet tettek ki. Az utóbbi irányban egy diverzáns- és felderítőcsoport megsemmisítését is bejelentette.

Az orosz harcászati gépek, valamint tüzérségi és rakétaerők a donyecki régióban lévő Kosztyantyinivkában csapást mértek egy lőszerraktárra, valamint egy sorozatvető-javítóbázisra, továbbá Ukrajna egész területén 103 tüzérségi egységre, valamint 123 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra. A hadijelentés értelmében megsemmisítettek egyebek között egy Osza-AKM légvédelmi rakétarendszer-indítóállást, egy M777-es, egy D-20-as és egy D-30-as tarackot, egy 2SZ3-as Akacija, két Msta-B és két Gvozgyika önjáró löveget, valamint egy amerikai gyártmányú AN/TPQ-36 ellentűzradart. Az orosz légvédelem lelőtt két ukrán drónt, valamint nyolc HIMARS- és Uragan-rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint a háború kezdete óta az ukrán fegyveres erők 372 repülőgépet, 200 helikoptert, 2882 drónt, 401 légvédelmi rakétarendszert, 7525 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 982 sorozatvetőt, 3836 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 8052 speciális katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. A luhanszki régióban lévő Novopszkov településen két civil életét vesztette.

Huszonháromra emelkedett a halálos áldozatok száma Dnyipróban

Vasárnap délutánra 23-ra emelkedett a szombati orosz légicsapás halálos áldozatainak száma az Ukrajna keleti részében lévő Dnyipróban – közölte a városi tanács a katasztrófavédelmi szolgálatra hivatkozva.

 Szombaton Oroszország újabb nagyszabású légitámadást mért ukrán városokra, Dnyipróban egy kilencemeletes házat ért találat. A legfrissebb adatok szerint a halálos áldozatokon kívül hetvenketten sebesültek meg, köztük 13 gyermek, 39 embert mentettek ki. Még mindig keresnek 43 személyt. A mentők még három tűzfészket oltanak a házban, közben tovább kutatnak a romok alatt túlélők után.

Dnyipróban a városi tanács közlése szerint háromnapos gyászt rendeltek el.

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője a Telegramon közölte, hogy a szombati orosz támadások következtében a dnyiprói áldozatokon felül öten meghaltak és négyen megsérültek Donyeck megyében.

Jaroszlav Janusevics, a déli Herszon megye kormányzója közölte, hogy az orosz erők vasárnap reggel csapást mértek Herszon város lakóövezetére. Hozzátette, hogy eddig két sérültről tudnak a hatóságok.

Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka a Facebookon kijelentette, hogy az ukrán fegyveres erők nem rendelkeznek olyan fegyverekkel, amelyek alkalmasak az orosz hadsereg által szombaton kilőtt rakéták megsemmisítésére. 

Január 14-én öt H-22-es típusú rakétát lőtt ki az orosz légierő öt Tu-22-es nagy hatótávolságú bombázóval Ukrajna területére. A lövéseket a kurszki területről és az Azovi-tengerről hajtották végre. Az egyik H-22 rakéta, amelyet Kurszk térségéből indítottak, egy sokemeletes épületbe csapódott Dnyipro városában. A radarberendezések észlelték a kilövés hozzávetőleges helyét, a rakéta magasságát és repülési sebességét. Kétséget kizáróan az egy H-22 rakéta volt. Az ukrán fegyveres erők nem rendelkeznek olyan fegyverekkel, amelyek alkalmasak az ilyen típusú rakéták lelövésére. Az Ukrajna területén végrehajtott orosz katonai agresszió kezdete óta több mint 210 ilyen típusú rakétát lőttek ki. Az ukrán légvédelem egyet sem tudott megsemmisíteni

– fejtette ki. Hozzátette, hogy a H-22-es robbanófejének tömege körülbelül 950 kilogramm, a rakéta maximális hatótávolsága pedig 600 kilométer. A parancsnok szerint csakis olyan légvédelmi rakétarendszerek képesek ezeket a légi célpontokat elfogni, amelyeket várhatóan a közeljövőben a nyugati partnerek bocsáthatnak Ukrajna rendelkezésére. Példaként a Patriot légvédelmi rakétarendszereket említette.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, vasárnapi összesítése szerint eddig mintegy 115 290 orosz katona halt meg Ukrajnában, közülük 630 szombaton.

Elmaradt a fogolycsere

Oroszország az utolsó pillanatban lemondta a hadifoglyok tervezett cseréjét – közölte a foglyokkal foglalkozó ukrán szerv.

A fogolycsere újabb fordulóját a mai napra tervezték az orosz féllel. Az utolsó pillanatban azonban az orosz fél kezdeményezésére lemondták

 – közölte a hadifoglyokkal való bánásmód koordinációs központja a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. 

Tatjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos hivatala nem reagált azonnal a Reuters megkeresésére. Moszkalkova szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt közölte, hogy orosz katonák állítólag zsarolási esetekről számoltak be, amikor ukrán fogságban voltak.

Legkorábban 2024-ben készülhetnek el a javított német Leopard harckocsik Ukrajna számára

A német Rheinmetall fegyvergyártó cég legkorábban 2024-ben tudja leszállítani a javított Leopard 2 harckocsikat Ukrajnának - idézte a cég vezérigazgatóját a Bild című lap.

Németország a hónap elején jelentette be, hogy Marder gyalogsági harcjárműveket biztosít Ukrajnának az orosz erők visszaszorítására. Kijev azonban olyan nehezebb járműveket is kért, mint a Leopárdok, amelyek jelentős előrelépést jelentenének az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatásban.

Szuperszonikus bombázókról érkeztek a rakéták

Az Ukrán Légierő Parancsnoksága arról számolt be, hogy Oroszország öt Tu-22M3 nagy hatótávolságú szuperszonikus rakétahordozó bombázóval lőtt ki öt Kh-22 rakétát Ukrajna ellen szombaton. Ezeket az Oroszországgal határos Kurszk megyéből és az Azovi-tengerről indították. Az egyik rakéta Dnyipro városában egy toronyházat talált el, 14 ember meghalt, 73-an pedig megsebesültek.

Tragikus a helyzet Dnyipróban

Körülbelül 1700 embernek van szüksége lakhatásra, miután teljesen megsemmisült, erősen megrongálódott, vagy áram, fűtés és megfelelő szigetelés nélkül maradt az otthonuk a dnyiprói lakóházat ért orosz rakétatámadást követően – jelentette ki Kirillo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője.

Az ukrán elnöki sajtóiroda által közreadott képen füst gomolyog, miután orosz rakétatámadás érte az ukrajnai Dnyiprót és találat ért egy lakóházat 2023. január 14-én 
Fotós: - / Forrás: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóiroda

Nagy-Britannia harckocsikat és önjáró lövegeket szállít Ukrajnának

Nagy-Britannia néhány héten belül harckocsikat és önjáró lövegeket szállít az ukrán fegyveres erőknek – adta hírül az MTI londoni tudósítója a londoni miniszterelnöki hivatal közleményét.

A Downing Street már előző este - akkor még számszerű részletek nélkül - beszámolt arról, hogy Rishi Sunak brit miniszterelnök telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy a brit kormány az eddigieknél intenzívebb támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és ennek jegyében Challenger 2 típusú harckocsikkal és további tüzérségi rendszerekkel látja el az ukrán hadsereget.

A vasárnap közzétett részletes ismertetés szerint Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel "hozzávetőleg harminc" AS90 típusú nagyméretű önjáró löveg is.

 A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harmadik generációs harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.

 Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású AS90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél, és 1995-ig gyártották. Önsúlya 45,7 tonna, működtetéséhez ötfős személyzet szükséges.

A Downing Street vasárnapi beszámolója szerint Nagy-Britannia már a következő napokban elkezdi ukrán katonák kiképzését a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint ez is része annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

A tájékoztatás szerint a brit kormány a jövő héten világszerte aktív diplomáciai tevékenységbe kezd, miután Rishi Sunak miniszterelnök utasította a kabinet vezető tagjait a nemzetközi fellépés előmozdítására az Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulójának közeledtével.

A brit kormány védelmi és biztonsági illetékeseinek megítélése szerint erre alkalmat teremtett, hogy Oroszország meghátrálásra kényszerült az Ukrajnában tevékenykedő orosz erők utánpótlási problémái és moráljuk zuhanása miatt. A miniszterelnök ezért arra biztatja London szövetségeseit, hogy az Ukrajnának szánt idei segítségnyújtás terveit a lehető leggyorsabban valósítsák meg a maximális hatás elérése végett - hangsúlyozza vasárnapi tájékoztatásában a Downing Street.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint Rishi Sunak egyértelmű álláspontja az, hogy az elhúzódó állóháború csak Oroszország céljait szolgálná, ezért ő és kormányának tagjai a következő napokban és hetekben felveszik a kapcsolatot a szövetségesekkel a Vlagyimir Putyin orosz elnökre gyakorolt nyomás erősítése érdekében.

Sunak és a szövetséges partnerek azon lesznek, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb helyzetben, a katonai, gazdasági és diplomáciai erő pozíciójából kezdhesse meg a jövőbeni béketárgyalásokat, és biztosíthassa az erős alapokon nyugvó tartós békét - fogalmaz vasárnapi nyilatkozatában a Downing Street.

Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font (csaknem 1050 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója volt 2022-ben az Egyesült Államok után, de harckocsik szállítására most először tett ígéretet az ukrajnai háború tavaly februári kezdete óta.

Nőtt a dnyiprói légitámadás halottainak száma

Húszra nőtt a közép-ukrajnai Dnyipró egyik kilencemeletes lakóháza ellen elkövetett orosz légitámadás halottainak száma – jelentette be vasárnap Dnyipropetrovszk megye kormányzója, Valentin Reznyicsenko. 

A szombati légicsapásban a lakóház részben összeomlott, több gyerek is életét vesztette, 38 embert kiszabadítottak a romok alól, a támadásban összesen 73-an sebesültek meg.

A tragédiát több állam- és kormányfő elítélte, egyebek között Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, aki Twitter-üzenetében leszögezte: Kanada továbbra is megadja "a szükséges segítséget" Ukrajnának.

Ugyancsak Twitteren tért ki a támadásra Gitanas Nauseda litván elnök is, "terrorista államnak" nevezve Oroszországot.

Az Ukrajnával szomszédos Moldova elnöke, Maia Sandu szintén elítélte a bombázást és hozzátette, hogy a moldovai határőrség több rakétadarabot talált moldovai területen a szombati támadásokat követően.

Vészhelyzeti áramszünetek

Sürgős vészhelyzeti áramszünetet vezettek be Ukrajna 11 régiójában az energetikai infrastruktúrát ért szombati orosz rakétacsapások után. Az Ukrenegro hálózatüzemeltető a Telegramon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy az országszerte érvényben lévő fogyasztási határértékeket 11 régióban lépték túl, aminek következtében „vészleállást alkalmaztak".

Rakétatörmeléket találtak Moldovában

A moldovai belügyminisztérium közölte, hogy rakétatörmeléket találtak az ország északi részén.
"Az Ukrajna elleni hatalmas orosz bombázást követően egy határrendészeti járőr egy rakéta maradványait fedezte fel, amelyek az Ukrajna elleni orosz légitámadásokból származnak" – közölte a minisztérium a Facebookon.

Folytatódtak a harcok Szoledarnál

Az oroszok győzelmi jelentései ellenére szombaton folytatódtak a harcok Szoledar városában, ahol a kelet-donyecki régió eddigi legvéresebb harcai voltak.

Katonáink éjjel-nappal folyamatosan visszaverik az ellenséges támadásokat

 – mondta Hanna Maliar védelmi miniszter-helyettes. 

Az ellenség súlyos veszteségeket szenved el, de továbbra is támadásban vannak

– közölte.

Grad rakétavetőjével tüzelnek ukrán katonák a kelet-ukrajnai Donyec-medencében levő Szoledár határában 2023. január 11-én 
Fotós: LIBKOS / Forrás: MTI/AP

Újabb fegyvereket kért az ukrán elnök

Megállítható az orosz hadsereg – jelentette ki éjszakai videóüzenetében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök ehhez további fegyvereket kért a partnerállamoktól. 

Semmiféle rábeszélés vagy csak az idő múlása nem állítja meg azokat, akik módszeresen gyilkolják népünket rakétákkal, Iránban vásárolt drónokkal, tüzérséggel, tankokkal és aknavetőkkel. Az egész világ tudja, mi állíthatja meg, és hogyan lehet megállítani őket

 – mondta Volodimir Zelenszkij.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. január 14-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5329 ember lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 10394 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 211 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Lakóépületet ért találat az ukrajnai Dnyipro városában

A közép-ukrajnai Dnyipro városában egy lakóépületet ért orosz csapás – közölték a hatóságok szombaton.

Az Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat által közreadott képen áldozatokat keresnek a romok alatt az ukrajnai Dnyipróban 2023. január 14-én, miután orosz rakétatalálat ért egy lakóházat 
Fotós: Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat / Forrás: MTI/EPA

A régió kormányzója, Valentyin Reznyicsenko elmondta, hogy 

12 személy, köztük egy 15 éves lány meghalt a bérházat ért rakétatámadásban. 

Az ukrán hatóságok szerint eddig 15 embert mentettek ki a romok alól – írta a Sky News.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában