Közös értékek

2022.11.06. 18:21

Soltész Miklós: a templomfelújítások segítik a közösségek erősítését

A templomok, közösségi házak, iskolák és óvodák építésénél és felújításánál a legfőbb szempont, hogy a közösség megmaradjon és erősödjön – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Zala megyei Nagykapornakon, a megújult templom felszentelése előtt.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a kormány támogatásával megújult római katolikus templom átadásán a Zala megyei Nagykapornakon 2022.november 6-án. Mögötte Tódor Szabolcs plébános (b2)

Forrás: MTI

Fotó: Filep István

Soltész Miklós köszöntőjében elmondta, Magyarországon és szerte a Kárpát-medencében az egyházakkal és a hívekkel közösen több mint háromezer templomot újítottak fel az elmúlt tíz évben.

„Most olyan korban élünk, amikor, sajnos ki kell mondani, érthetetlen módon újra pusztítás indult el” – közölte Soltész Miklós.

Kiemelte, sok-sok nemzet, köztük a Kárpát-medencében élő nemzetek nem tehetnek arról, hogy a szomszédban pusztító háború van.

„Sajnos uszítanak olyanok, akiknek ehhez a területhez, ehhez a földrészhez semmi, de semmi közük. Ennek ellenére beleszólnak a mi életünkbe, akár békediktátumokon keresztül, akár pedig háborús uszítással” – fogalmazott az államtitkár.

Az idősebbektől azt kérte, hogy mondják el a fiatalabb nemzedéknek, milyen nehéz volt elérni azt a viszonylagos jólétet, amelyben most élünk.

Ezeket az értékeket meg kell őrizni, az egyházakon keresztüli beruházások és a közösségépítések ezt a célt szolgálják – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Udvardy György érsek elmondta, a közelmúltban mintegy 1,1 milliárd forint ráfordítással 80 templomot és közösségi házat újítottak fel a veszprémi egyházmegyében. Ez az „élni akarást és a jövőbe vetett reményt fejezi ki mindannyiunk számára” – tette hozzá.

Sifter Péter, Nagykapornak független polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a templom felújítását.

Tódor Szabolcs plébános elmondta, hogy a kormány 15 millió forinttal támogatta a beruházást. Az építkezés költségeihez az önkormányzat és az egyházközség is hozzájárult, a helyi vállalkozók és a hívek pedig adományokkal és kétkezi munkával segítettek.

Az összesen 30 millió forint értékű külső rekonstrukció során megújult a műemlék épület. A két tornyot rendbe hozták, kicserélték a lépcsőt és a csatornarendszert. A toronyba – a zalai falu korábbi polgármesterének köszönhetően – új óraszerkezet került.

A felújított egyházi épületet a Veszprémi Főegyházmegye érseke áldotta meg, majd hálaadó szentmisét mutatott be az 1170 körül emelt bencés apátsági templomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában