Magyarázkodás

2022.10.05. 12:11

A felesége mögé bújik a magyar dollárbaloldal főnöke

Korányi Dávid a feleségével próbálja tagadni, hogy rengeteg pénzért házat vett az Egyesült Államokban.

Korányi Dávid

Forrás: Metropol

A dollárbaloldalt irányító, Soros Györgyhöz ezer szálon köthető Korányi Dávid luxusvillát vásárolt az amerikai milliárdosok körében közkedvelt Connecticutban. Miután minderre fény derült, Korányi a felesége, Mihalik Enikő háta mögé bújva, rajta keresztül kezdett el üzengetni a közösségi oldalakon – írja az Origo.

Mihalik szerint ugyanis Korányi nem vett semmiféle ingatlant, ha pedig mégis, akkor ezt az ő háta mögött tette, vagy egyszerűen a média hazudik.

Forrás: Mihalik Enikő/Instagram Story

A hírportál szerint ez a szánalmas magyarázat viszont nagyon kevés volt, mivel nem sokkal ezt a posztot követően egy másikat is ki kellett tennie, itt már jól láthatóan Korányi diktálta le szóról szóra a mondandót.

Eszerint az ingatlant végül is tényleg megvették, csak nem Korányi, hanem Mihalik Enikő. Az viszont már zavaros, hogy miként.

Forrás: Mihalik Enikő/Instagram Story

Mihalik, Korányi felesége tehát először nem tudott semmilyen ingatlanvásárlásról, majd nem sokkal később már tudott róla, sőt, igazából ő vásárolta meg az ingatlant. A poszton belül is komoly ellentmondások vannak – hívja fel a figyelmet az Origo.

Mihalik azt állítja, hogy a brooklyni lakásának eladásából tudta megvenni a villát, majd azt írja, hogy hitelt vett fel, illetve azt is, hogy egyébként nem is annyiba került, meg nem is arról az ingatlanról van szó, amit korábban több lap is bemutatott.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában