Perlekedések

2022.08.09. 09:01

Gyakran támadja a baloldal a saját sajtóját

A baloldali-liberális ellenzék és médiumai között korántsem felhőtlen a viszony. Ennek ékes példáját mutatja a közelmúltban napvilágot látott hír, amely szerint jogerősen pert vesztett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Telex nevű balliberális hírportál ellen. De nem ez az egyetlen nagy visszhangot kiváltó baloldali belháború: támadta már egymást ellenzéki szimpatizáns milliárdos és a liberális elit újságja, emellett a közismert publicista, Puzsér Róbert is fennhangon szokta kritizálni az ellenzék prominens személyiségeit – írja a Magyar Nemzet.

Jogerősen pert vesztett a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) a balliberális Telex hírportál ellen. A pert az ellenzéki párt indította a liberális szellemiségű lap egyik állítása miatt, amely szerint Gyurcsányék kihátráltak Iványi Gábor metodista lelkész mögül az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjeinek kiválasztási folyamata során. A DK azt sérelmezte, hogy a portál szerint ezt pártpolitikai okokból tették, meghajolva ezzel a Jobbik akarata előtt. 

A bíróság szerint az internetes lap információi alátámasztották kijelentésük igazságtartalmát, így okszerűen vonhatták le következtetésüket az ügyben. Emlékezetes, az idei év elején a baloldali ellenzék pártjai konszenzusos köztársaságielnök-jelöltet szerettek volna állítani. Az első kiszemelt Iványi volt, ám a Jobbik szerint a lelkész nem testesítette meg a nemzeti egységet, ezért nem támogatták.

Az ellenzéki egységet demonstrálandó a DK a passzivitásával nem akadályozta meg a Jobbik számára is elfogadható Róna Péter közgazdász jelölését, amit a Telex „kihátrálásként” értékelt. Ezt az érvet a bíróság is elfogadta.

Nem ez az egyetlen eset, amikor ölre mentek egymással a baloldali közszereplők és a liberális újságok. Tavaly a baloldalt anyagilag is támogató milliárdos, Bige László citálta bíróságra a sokak által liberális elit lapnak tekintett Forbes magazint, amelynek jogi képviseletét a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) látta el. Bigét a lap módszertana bőszítette fel, amellyel a legjómódúbbak vagyonbecslését végezte. A magazin úgy vélte, Bige a 12. leggazdagabb magyar volt mintegy 115,5 mil­liárd forinttal.

A Forbes felajánlotta azt a lehetőséget, hogy a megbecsült vagyon mellett annak gazdája is megjelenítheti véleményét, de a baloldali milliárdos nem élt ezzel. Később azonban helyreigazítási perben követelte az általa helyesnek vélt becslés közzétételét. A bíróság a Forbes javára döntött első fokon, az ítélet szerint nem sértették meg Bige személyiségi jogait.

Liberálisok estek egymás torkának néhány évvel ezelőtt is.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc egy szentendrei lakossági fórumon / Magyar Nemzet / Éberling András

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában