Magyar falu program

2022.07.23. 20:22

Soltész: a vidéken élők továbbra is számíthatnak a kormány támogatására

Fontos, hogy a Magyar falu programon keresztül minél inkább segítsék a kistelepülések lakóit - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

A vidéken élő emberek továbbra is számíthatnak a kormány támogatására - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszabon, a megújult játszótér átadásán.

"Amikor összefogásról beszélünk, akkor az egész nemzetről beszélünk" - mondta köszöntőjében Soltész Miklós, hozzátéve, ezért is fontos, hogy a Magyar falu programon keresztül minél inkább segítsék a kistelepülések lakóit.

Kitért arra, hogy a program keretében az elmúlt négy év alatt mintegy 23 ezer pályázatot támogattak szerte az országban, több mint 280 milliárd forint értékben. Ebből a támogatásból részesült Paszab és a közelben sok más település is - tette hozzá.

"Ennek eredménye, hogy itt, Paszabon, egy 1300 lelket éppen, hogy meghaladó településen, több mint 90 millió forintért megvalósultak civil rendezvények, játszóterek épülnek, temetők újulnak meg, útpályázat és sok minden más ingatlanberuházás is történt" - sorolta.

Soltész Miklós azt mondta, azért fogadta el többedszer a meghívást ebbe a térségbe, mert látta az emberek mindennapi küzdelmét, és azt is, hogy "adott esetben sokkal nehezebbnek tűnő életkörülmények között boldogok tudnak lenni és az összefogást gyakorolni tudják", amit a politikus nagy értéknek nevezett.

"Sokan ezt nem látják, adott esetben egyes budapesti politikusok vagy a fővárosban vitézkedő fiatal emberek (.)" - fogalmazott.

Hozzátette: "mi szeretjük és értéknek tartjuk a vidéki életet". A vidéken élő emberek pedig továbbra is számíthatnak a kormány támogatására.

Borítókép: Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a megújult játszótér átadásán Paszabon 2022. július 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában