Prágai látogatás

2022.06.08. 10:42

Novák Katalin: számítunk a csehekre abban, hogy megkapjuk a jogosan járó uniós forrásokat

Ebben a hamarosan induló cseh EU-elnökségnek is lehet szerepe - közölte a cseh fővárosban tartózkodó köztársasági elnök a közösségi oldalán. Novák Katalin prágai látogatását a második napon a cseh miniszterelnökkel, Petr Fialával folytatott megbeszéléssel folytatta.

Novák Katalin szerda délelőtti Facebook-posztjában leírta, a cseh kormányfővel egyetértettek abban, hogy az orosz-ukrán háborúnak mielőbb véget kell vetni és hogy lehetőségeinkhez mérten minden segítséget meg kell adnunk a menekülők, rászorulók számára. "Ehhez nemcsak szavakra, hanem konkrét tettekre és uniós forrásokra is szükség van" - hangsúlyozta a magyar államfő, aki hozzátette:

hazánk a szankciós politikában számít a "cseh pragmatizmusra", továbbá abban is, hogy Magyarország megkapja a neki jogosan járó uniós támogatásokat.

Novák Katalin szerint utóbbiban a hamarosan induló cseh EU-elnökségnek is lehet szerepe. A köztársasági elnök bejegyzésében kitért arra is, hogy a visegrádi négyek együttműködése Csehország számára is kiemelten fontos, továbbá megjegyezte: jó, hogy a cseh miniszterelnökkel nyíltan, őszintén tudtak beszélgetni.

Petr Fiala a cseh kormányfők hivatalos székhelyén, a Kramár-villában fogadta Novák Katalint. "A két ország kereskedelmi, védelmi és energetikai együttműködéséről, valamint az Európai Tanács soros cseh elnökségének prioritásairól tárgyaltak" - számolt be róla a kormányhivatal Twitteren megjelent bejegyzésére hivatkozva az MTI.

Hasonló témák voltak napirenden kedden a prágai Hradzsinban is, ahol Milos Zeman cseh köztársasági elnökkel találkozott a magyar államfő, aki kétnapos hivatalos látogatást tett Csehországban.

A külföldi államfők csehországi hivatalos látogatásaik során általában találkoznak a cseh parlament két kamarájának elnökeivel is. Ezúttal ez elmaradt, mert Milos Vystrcil, a szenátus elnöke, valamint Markéta Pekarová Adamová, a képviselőház elnöke egyaránt külföldön tartózkodnak.

Novák Katalin azonban kedden találkozott Andrej Babis volt kormányfővel, az ellenzéki ANO mozgalom elnökével. Babis a találkozó után a magyar államfővel készült közös fényképet tett ki Instagram-oldalára, és ez alatt örömét fejezte ki afelett, hogy Novák Katalin elfogadta a vacsorameghívását, egyúttal "fantasztikus nőnek, nagyszerű anyának" nevezte bejegyzésében a magyar köztársasági elnököt.

Borítókép forrása: Novák Katalin Facebook-oldala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában