Veszély

2022.06.25. 18:03

A legmagasabb szintű terrorkészültséget léptették életbe Norvégiában a hajnali lövöldözés nyomán

A PST ügyvezető igazgatója, Roger Berg elmondta, hogy a civilek segítségével még az éjszaka elfogott gyanúsított egy "radikalizálódott iszlamista", aki ráadásul mentális egészségi problémákkal is küszködik.

Két ember életét vesztette és legalább másik 21 ember megsérült, amikor egy iráni gyökerekkel rendelkező 42 éves norvég állampolgár szombaton hajnali 1 óra körül lövöldözni kezdett a főváros egyik jól ismert homoszexuálisbárjában és környékén, az utcán és egy másik szórakozóhelynél. 

A PST norvég titkosszolgálat "extrém iszlamista terrorcselekménynek" nevezte a szombati homoszexuálisfelvonulás előtt történt lövöldözést, és a mérsékeltet jelentő 3-asról a "rendkívüli veszélyt" jelentő 5-ös fokozatra emelte az országban a terrorellenes készültséget. 

A PST ügyvezető igazgatója, Roger Berg elmondta, hogy a civilek segítségével még az éjszaka elfogott gyanúsított egy "radikalizálódott iszlamista", aki ráadásul mentális egészségi problémákkal is küszködik. 

A kisebb súlyú erőszak, drog- és fegyverhasználati bűncselekmények miatt a hatóságok előtt már 2015 óta ismert férfi, aki eddig nem tett vallomást, nyilvánvalóan "páni félelmet akart kelteni a lakosságban" - közölte. 

Szemtanúk szerint az elkövető egy táskával lépett be a London Pub éjszakai lokálba, ahol elővette a fegyverét és lőni kezdett. A lövöldözés nyomán a klubban, majd az utcán pánik tört ki. A helyszínen két fegyvert, köztük egy automata pisztolyt találtak. 

A hatóságok tanácsára a szervezők lefújták a szombatra tervezett homoszexuálisfelvonulást, amely az egyhetes Pride rendezvénysorozat csúcspontja lett volna. 

Az ügy kapcsán Harald norvég király azt mondta, hogy őt és a királyi családot megdöbbentette a támadás. "Össze kell fognunk és meg kell védenünk értékeinket: a szabadságot, a sokszínűséget és az egymás iránti tiszteletet" - mondta a 85 éves uralkodó. 

Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak. A kormányfő egyben szolidaritását fejezte ki az LMBTQ közösséggel:  "veletek vagyunk" - mondta. 

A támadásban tízen sérültek meg súlyosabban, de úgy tudni, hogy senki sincs életveszélyben. 

Christian Hatlo rendőrségi szóvivő szerint még korai megmondani, hogy kifejezetten a homoszexuálisok voltak-e a támadó célpontjai.

Borítókép: Haakon norvég trónörökös (b2) és Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnök (j3) virággal a kezében érkezik az éjszakai lövöldözés helyínére, a London Pub melegklub elé Oslóban 2022. június 25-én. Két ember életét vesztette és legalább 21-en megsérültek, amikor egy iráni származású, 42 éves norvég állampolgár hajnali 1 óra körül lövöldözni kezdett a főváros egyik jól ismert homoszexuálisbárjában és környékén, az utcán és egy másik szórakozóhelynél. A rendőrség letartóztatta a gyanúsítottat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában