Szabályellenes

2022.05.26. 12:58

Törvénytelen lehetett az MSZP 2020-as országos tisztújítása

Jogi csapdába kerülhet a törpepárttá lett Magyar Szocialista Párt, ha jogerős lesz a marasztaló ítélet.

Pert nyert a közelmúltban a Fővárosi Törvényszéken az MSZP ellen a párt országos választmányának hajdú-bihari tagja, Huszka Imre, akit a jelek szerint „elfelejthettek kizárni a pártból”, így jogszerűen indíthatott pert a szocialisták ellen. Nem úgy, mint az ügyet I. rendű felperesként elindító Juhászné Lévai Katalin, az MSZP volt Hajdú-Bihar megyei választmányi elnöke, aki ellen 2021-ben fegyelmit indítottak, ám még kizárása előtt kilépett a pártból - írja a Magyar Nemzet.

Az MSZP működési és szervezeti szabályzata szerint azonban a párt ellen bíróságon csak párttag léphet fel, amit Huszka Imre meg is tett.

A törvényszék elsőfokú, még nem jogerős ítéletének lényege, hogy a hajdú-bihari szocialisták 2020-as tisztújítása törvénytelen volt, miután olyanok is szavaztak, akik ezt a párt szabályzata szerint nem tehették volna meg. A törvényszék megsemmisítette a tisztújítási kötelezettség vonatkozásában az alperes Országos Etika és Egyeztető Bizottsága (OEEB) 4/2020. (VII. 17.) számú határozatát. A határozat több más mellett tartalmazta, hogy a tisztújítást el nem végző szervezetek szervezeti nem gyakorolhatják jogaikat. A korábbi I. rendű felperes, Juhászné Lévai Katalin, mint a Hajdú-Bihar megyei választmány korábbi elnöke az útmutatásnak megfelelően értesítette az alapszervezeteket, melyek abban az időben aktívak voltak, és a jogaik gyakorlásának feltételei fennálltak.

Harangozó Tamás, az OEEB elnöke 2020. augusztus 17-i levele szerint ha az alvószervezet az adott területi szövetség által meghatározott időpontig a tisztújítást megtartja és a tagok eleget tesznek tagdíjfizetési kötelezettségüknek, úgy megállapítható, hogy a szervezet az alapszabály előírásai szerint működik. Az így megújult szervezet bekapcsolódhat az adott területi szövetség tisztújítási menetébe, a területi szövetség szervezeti és működési szabályzata szerinti előírások alapján megyei küldöttet választhat és részt vehet a területi szövetség tisztújításában. Ezen levél tartalmazta azt is, hogy a tisztújítást el nem végző szervezetek nem gyakorolhatják a jogaikat.

A megyei tisztújításon jelen voltak két olyan alapszervezet delegáltjai is, akik – az ítélet tükrében – nem lehettek volna ott, és nem szavazhattak volna. Ám megtették, ami a tisztújítás törvényességét kérdőjelezi meg.

A lap megyei szocialistáktól tudja, Juhásznéék jelezték 2020-ban a tisztújításon, hogy ha az általuk akkor már feltárt szabályellenes részvétellel zajlik le a szavazás, pert fognak indítani – ami meg is történt.

Felhívták a Magyar Nemzet figyelmét arra is, hogy amennyiben a törvényszék ítélete jogerőre emelkedik, az azt jelenti, hogy a 2020-as országos tisztújítás is törvénytelenül zajlott le és az akkor megválasztott pártvezetés sem jogszerűen működött. A kérdéssel minden bizonnyal foglalkoznia kell a napokban összeülő MSZP-választmánynak is. Kérdés, hogy a csak őszre tervezett tisztújításon mire jutnak majd a szebb napokat látott baloldali pártban.

Borítókép: Mesterházy Attila távozik a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Jókai utcai székházában tartott sajtótájékoztatójáról 2014. május 29-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában