Diplomácia

2022.05.21. 11:20

Orbán Viktor Szerbiába látogatott (videó)

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Szerbiába utazott, ahol Aleksandar Vucic szerb államfővel közösen megnyitja a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic kétoldalú tárgyalást is folytatnak egymással Újvidéken – mondta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. 

Hozzátette: a magyar kormányzati küldöttség tagja Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.

Magyarország és Szerbia számíthat egymásra

A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást nyert, és ilyenkor gondtalan pihenés jár az embernek, de látni az inflációt, a növekvő árakat, a fenyegető éhínséget a világ számos pontján és a katonai összecsapásokat Ukrajna területén. Jó hír azonban, hogy Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, és mindkét ország erős mezőgazdaságban, 

tulajdonképpen Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország

– magyarázta.
A vásáron – amelynek díszvendége Magyarország – a miniszterelnök kifejtette: 

Szerbia fölkészült a télre; alaposan fel kell készülni, és úgy látom, hogy önöknek ez sikerült. 

– Mi is jó úton vagyunk, de nekünk még van néhány döntés, amit meg kell hoznunk – tette hozzá.

Úgy vélte, ráadásul a katonai konfliktus Ukrajnában is nehéz helyzetbe hozza mindkettejüket. Azt mondta a szerb elnöknek, hogy:

nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk. Nehéz itt okosnak lenni 

– jegyezte meg. Hangsúlyozta: de akármilyen viták lesznek az EU-n belül vagy kívül, mindent meg fognak tenni, hogy egyeztessék az álláspontjaikat és segítsék egymást a nemzetközi fórumokon is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sokan kritizálták nagy programjukat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Most, hogy az Ukrajnán keresztüli szállítás teljesen bizonytalanná vált, felértékelődik ez a beruházás – vélekedett.

A kormányfő emlékeztetett: 2020-ban és 2021-ben a hősök az ápolók és az orvosok voltak, 

ennek és a következő évnek a hősei a mezőgazdászok lesznek, akik nagyon nehéz körülmények között kell, hogy dolgozzanak, helytálljanak, gyorsan változó körülményekhez kell alkalmazkodniuk,

és rajtuk múlik, hogy lesz-e kenyér az asztalon, lesz-e éhínség a világban, vagy képesek vagyunk-e ellátni az embereket.

Kiemelte: fontos érdek, hogy a világban mindenkit el tudjanak látni kenyérrel, mert ha nem sikerül, akkor 

óriási tömegek indulnak meg majd Európa felé már nemcsak a jobb élet reményében, hanem a túlélésért, és akkor az a migráció, ami eddig volt, az egy gyermekmese lesz ahhoz képest, ami ezután következik.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni – magyarázta.

Közölte: de ehhez az kell, hogy

mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot, 

mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudják ellátni, de nem tudják ellátni azokat sem, akik később migránsként jelennek meg a határainkon. A politika fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban most ésszerű döntésekre van szükség, mert egyébként nagy baj lesz, és nem is Szerbiában és Magyarországon, hanem a világ más részein – mondta.

Arról is beszélt, hogy fontos törvény, hogyha van föld, akkor azt meg kell művelni,

föld műveletlenül nem maradhat, a gyümölcsös ápolatlanul nem maradhat, a munkát mindig el kell végezni. 

Azt kívánta a vásáron megjelenteknek, hogy ezt az ősi törvényt sose hagyják figyelmen kívül, mert 

nekünk, vidékieknek az a dolgunk, hogy az ország, a föld meg legyen művelve.

Szerb elnök: az eredmények beszédesebbek a szavaknál

A szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen nyitotta meg a Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt. Közölte: 

amennyiben az ukrajnai háború miatt kialakult válság során Magyarországnak bármire szüksége lenne, Szerbia készen áll arra, hogy segítsen szomszédjának, és ez fordítva is így van.

Mint mondta, Magyarország hét évvel ezelőtt még csak a hetedik helyen állt a kereskedelmi árucsere mértékét tekintve, mára azonban Szerbia második legfontosabb partnerévé vált, ami a kapcsolatok jelentős javulását mutatja. Ez azt bizonyítja, hogy megvan a kölcsönös bizalom és tisztelet, valamint a kölcsönös érdek is – húzta alá.

Aleksandar Vucic rámutatott, hogy nagyon nehéz tél vár az egész világra. Kiemelte, hogy a Szerbiában élők ezt még nem tapasztalják, nem látják, mert Szerbiában minden van, de fel kell készülni minden eshetőségre. Hozzátette, hogy Orbán Viktorral arról tárgyalt a vásár megnyitója előtt, hogyan lehetne túlélni ezt a válságot, és hogyan lehetne egymás segítségére a két ország.

Mivel Szerbia és Magyarország is jelentős mezőgazdasággal rendelkezik, ezen a területen valószínűleg nem lesz szükség egymás megsegítésére, de ha bármiben is hiányt szenvedne egyik vagy másik ország, a szomszédja kész segíteni rajta – húzta alá a szerb elnök.

Ha nem ér véget az ukrajnai háború, a világ egynegyede komoly élelmezési gondokkal fog küzdeni. 

– Ezért fontos, hogy az energiahordozókat és az élelmiszereket is bebiztosítsuk saját magunk számára – szögezte le, majd úgy folytatta: ha együttműködünk, akkor mindannyiunk számára könnyebb lesz.

Hozzátette, hogy Szerbia jelentős mennyiségű energiahordozót is be kíván szerezni, ám az országnak nincsenek tárolókapacitásai, a magyar miniszterelnök pedig ígéretet tett arra, hogy Szerbia használhatja a magyar tározókat is.

Aleksandar Vucic arra is rámutatott, hogy 

olyan jó kapcsolatot, mint Magyarországgal, csak kevés állammal ápol Szerbia, 

talán csak azokkal, akik a Nyitott Balkán kezdeményezésben részt vesznek, vagyis néhány szomszédos országgal. Kiemelte, néhány nappal ezelőtt Brüsszelben is Szerbia érdekeit képviselte a magyar külgazdasági és külügyminiszter, ami arról tanúskodik, hogy Magyarország mindig és mindenhol Szerbia mellett áll.

Az újvidéki Mezőgazdasági Vásár partnere ezúttal Magyarország, amire a legutóbb 12 évvel ezelőtt volt példa.

A vásáron az idén 21 ország 1100 kiállítója vesz részt, ami 80 százaléka a koronavírus-járvány előtti, 2019-es vásáron résztvevők számának – közölték a szervezők. Magyarországról 53 kiállító érkezett az egy hétig tartó agrárszemlére. A magyar vendégek több mint 1200 négyzetméteres területen tudnak bemutatkozni május 21. és 27. között.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (középen) és Aleksandar Vucic szerb államfő (hátul) a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron 2022. május 21-én / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában