Ukrán válság

2022.05.15. 08:12

Az ukránok szerint az oroszok elhagyták Harkovot – frissül

Élő közvetítés az orosz-ukrán háború 81. napjáról.

Cikkünk frissül!

Zelenszkij ezúttal a francia elnököt vádolta meg

VOLODIMIR ZELENSZKIJ UKRÁN ELNÖK AZZAL VÁDOLTA MEG EMMANUEL MACRON FRANCIA ELNÖKÖT AZ EURÓPAI PARLAMENTBEN A HÉT ELEJÉN ELMONDOTT BESZÉDÉT KÖVETŐEN, HOGY ENGEDMÉNYEKET TENNE OROSZORSZÁGNAK A KÉT ORSZÁG KÖZÖTTI KONFLIKTUS LEZÁRÁSA ÉRDEKÉBEN.

A francia elnöki hivatal cáfolja az állítást. Az ukrán elnök még pénteken jelentette ki a RAI 1 olasz köztelevíziónak a Telegram oldalán közzétett interjújában, hogy "nem vagyunk hajlandók területet veszíteni azért, hogy megmentsük valamit vagy valakit". Volodimir Zelenszkij szerint Emmanuel Macron "egy nem túl korrekt" javaslatot tett azért, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "arcvesztés" nélkül kerüljön ki a konfliktusból. "Felesleges megoldást kínálni Oroszországnak, és Macron hiába próbálkozik" - fogalmazott az ukrán elnök. "Tudom, hogy eredményeket akart elérni az Oroszország és Ukrajna közötti közvetítésben, de nem sikerült" - tette hozzá Volodimir Zelenszkij, utalva arra, hogy az ukrajnai orosz invázió kezdete óta rendszeresen beszél telefonon a francia elnökkel.

Hivatalos: a svédek is kérvényezik a NATO-csatlakozást

A MAGDALENA ANDERSSON KORMÁNYFŐ PÁRTJÁNAK HONLAPJÁN MEGJELENT KÖZLEMÉNY SZERINT A SZOCIÁLDEMOKRATÁK UGYANAKKOR NEM HAJLANDÓK ELFOGADNI ATOMFEGYVEREK TELEPÍTÉSÉT, VAGY ÁLLANDÓ NATO-TÁMASZPONTOT A SKANDINÁV ÁLLAM TERÜLETÉN.

A párt vezetése az esetleges NATO-csatlakozás kérdésében rendkívüli tanácskozást tartott vasárnap. A szociáldemokraták Oroszország ukrajnai háborújának nyomán szakítottak több évtizedes semlegességi politikájukkal, nagy parlamenti többséget teremtve ahhoz, hogy Svédország benyújtsa csatlakozási kérelmét az észak-atlanti szövetséghez.

Már többen térnek vissza Ukrajnába, mint ahányan elmenekülnek

Az Ukrajnába hazatérők száma immár ötödik napja folyamatosan meghaladja az országból elmenekülőkét - jelentette vasárnap az ukrán állami határőrszolgálat.

A közlemény szerint - amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett - szombaton "csaknem 46 ezren érkeztek, ebből több mint 42 ezren ukránok".
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) adatai szerint

A HÁBORÚ KEZDETE ÓTA MOSTANÁIG 6,111 MILLIÓ EMBER HAGYTA EL UKRAJNÁT,

ebből 3,316 millióan utaztak ki Lengyelországba, 957,98 ezren Romániába és Moldovába, 800,1 ezren Oroszországba, Magyarországra 594,66 ezren, Szlovákiába 415,4 ezren, Fehéroroszországba pedig 27,31 ezren - emlékeztetett a hírportál.

Oleh Szinyehubov, a keleti országrészben lévő Harkov megye kormányzója közben egy tévéműsorban úgyszintén arról számolt be, hogy

A HÁBORÚ MIATT ELUTAZNI KÉNYSZERÜLŐK KÖZÜL EGYRE TÖBBEN TÉRNEK VISSZA A MEGYESZÉKHELY HARKOV VÁROSÁBA.

Szavai szerint naponta mintegy kétezren térnek vissza Harkovba, és ez a szám folyamatosan növekszik. Kiemelte ugyanakkor, hogy a városban meg kell oldani a lakhatási problémákat, mert jelenleg

A HARKOVI METRÓBAN MINTEGY 4,5 EZREN ÉLNEK.

"Legalább ideiglenes lakhatást kell biztosítanunk az infrastruktúra helyreállításáig" - jegyezte meg a kormányzó.

Ezt követeli Törökország a finnektől és svédektől

Törökország külügyminisztere vasárnap kijelentette, hogy Svédországnak és Finnországnak fel kell hagynia a terrorista csoportok támogatásával országaiban, egyértelmű biztonsági garanciákat kell nyújtania, és fel kell oldania a Törökországra vonatkozó exporttilalmakat, ha NATO-tagságra törekszik - írja a Reuters.

A NATO-külügyminiszterek berlini találkozója után Mevlut Cavusoglu azt mondta, hogy tárgyalt a svéd és finn kollégáival, akik mind igyekeztek Törökország aggályait csillapítani. Cavusoglu leszögezte, hogy

TÖRÖKORSZÁG NEM FENYEGET SENKIT, DE TÉNY, HOGY SVÉDORSZÁG TÁMOGATJA A PKK KURD FEGYVERES CSOPORTOT, AMELYET TÖRÖKORSZÁG, AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK TERRORCSOPORTNAK TART.

Mint ismert, Finnország vasárnap megerősítette, hogy kérvényezni fogja a NATO-tagságot, és Svédország várhatóan követni fogja a példáját, válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára. Törökország aggodalmai azonban akadályt jelenthetnek, hiszen a NATO-bővítéssel kapcsolatos bármely döntéshez mind a 30 tagállam egyhangú jóváhagyása szükséges.

Itt feltétlenül biztonsági garanciákra van szükség. Abba kell hagyniuk a terrorszervezetek támogatását

- mondta Cavusoglu török újságíróknak Berlinben. Hozzátette azt is, hogy véget kell vetni annak a svéd és finn tilalomnak, hogy egyes védelmi ágazati áruikat Törökországba exportálják.

Svájc kezd kihátrálni az orosz szankciók mögül

A svájci hatóságok 3,4 milliárd dollárt vontak vissza a szankciókból.

EZ AZ ORSZÁGBAN BEFAGYASZTOTT OROSZ VAGYON TELJES ÖSSZEGÉNEK CSAKNEM EGYHARMADA.

Május 12-én a szankciók alapján Svájcban továbbra is befagyasztott orosz vagyon mennyisége 6,3 milliárd dollár - közölte Erwin Bollinger, a konföderáció gazdasági államtitkárságának szóvivője.

Április elején 7,5 milliárd dollárt fagyasztottak be. Akkor az orosz pénz mennyiség elérte a 9,7 milliárd dollárt. A svájci hatóságok szerint a pénzeket "megelőző jelleggel" zárolták. Ebből 3,4 milliárd dollárt vontak ki, ami a vagyon mintegy harmadát jelenti - írja az iz.ru.

Oroszország több célpontra is csapást mért Kelet-Ukrajnában Svájc kezd kihátrálni az orosz szankciók mögül

Oroszország azt állítja, hogy számos rakétacsapást hajtott végre Kelet-Ukrajna egyes részein. Ezt azután tudatták, hogy az ukránok bejelentették, hogy kiszorították az oroszokat Harkovból.

Az orosz védelmi minisztérium szerint

KÉT PARANCSNOKI PONTOT, 11 SZÁZAD ÁLLÁST ÉS NÉGY TÜZÉRSÉGI RAKTÁRT SEMMISÍTETTEK MEG

- írja a Sky News.
Az információ hitelességét nem lehet megerősíteni.

Az ukránok szerint az oroszok elhagyták Harkovot 

Az ukrán hadsereg közölte, hogy az orosz erők visszavonulnak az északkeleti Harkov városából és

AZ UTÁNPÓTLÁSI ÚTVONALAK ŐRZÉSÉRE ÖSSZPONTOSÍTANAK,

miközben aknavetős, tüzérségi és légicsapásokat indítanak a keleti Donyeck tartományban, hogy kimerítsék az ukrán erőket és lerombolják az erődítményeket.

Oleh Szinegubov regionális kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson keresztül arról számolt be, hogy az elmúlt napon nem érte ágyútűz Harkovot. Hozzátette, hogy

UKRAJNA ELLENTÁMADÁST INDÍTOTT IZJUM, A HARKOVTÓL 125 KILOMÉTERRE DÉLRE FEKVŐ VÁROS KÖZELÉBEN.

Izjumot április eleje óta Oroszország tartja ellenőrzése alatt.

 

Az oroszok 140 célpontra mértek csapást az orosz katonai szóvivő szerint

Az orosz szárazföldi erők rakétaerői és tüzérségi egységei az éjszaka folyamán mintegy 140 ukrán célpontra mértek csapást - jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hivatalos vasárnap délelőtti hadijelentést ismertetve.

Konasenkov szerint a csapások megsemmisítettek hat harcálláspontot, 123 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, 13 tüzérségi üteg tüzelőállásait, mintegy 150 katonát és 26 katonai eszközt. A tábornok hozzátette, hogy az orosz harcászati légierő gépei 32 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, valamint

MEGSEMMISÍTETTEK KÉT SZ-300-AS LÉGVÉDELMI RENDSZERT ÉS EGY RADARÁLLOMÁST A SZUMI MEGYÉBEN LÉVŐ SPILEVKA KÖZELÉBEN.

A szóvivő által ismertetett jelentés értelmében az orosz légierő nagypontosságú föld-levegő rakétái az éjszaka folyamán két irányítási pontot, 11 erődítményt és négy rakéta- és tüzérségi raktárt találtak el. A légvédelem 15 ukrán drónt, egy Tochka-U harcászati rakétát és 11, Szmercs rakétasorozatvetőből kilőtt lőszert fogott el.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 165 repülőgépet, 125 helikoptert, 879 drónt, 306 légvédelmi rakétarendszert, 3098 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 381 rakétasorozatvetőt, 1525 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2934 speciális katonai járművet veszítettek.

 

446 háború elől menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton szombaton

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton

SZOMBATON 446 MENEKÜLŐNEK SEGÍTETTEK AZ OTT DOLGOZÓ MUNKATÁRSAK, AZ ÉJSZAKÁT 67 EMBER TÖLTÖTTE A LÉTESÍTMÉNYBEN

- közölte Budapest Főváros Kormányhivatala vasárnap.

A közel 4400 négyzetméter alapterületű BOK csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internet elérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve - írták. 

Az Ukrajnából érkezett menekülteket kísérik a pihenőhelyre a budapesti BOK csarnokban létesített humanitárius tranzitpontban
Forrás: Máthé Zoltán

 

Négy rakéta csapódott Lvivbe, sebesült is van

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban rakéta támadás érte a nyugat-ukrajnai Lvivt - írja a Sky News.
A terület kormányzója, Makszim Kozickij elmondta, hogy

A TÁMADÁS SORÁN EGY KATONAI LÉTESÍTMÉNY MEGSÉRÜLT, EGY EMBER PEDIG MEGSEBESÜLT.

Az ukrán légierő szerint több rakétát lőttek ki a Fekete-tenger felől Lviv térségére. Azt mondják, hogy rakéták közül kettőt megsemmisítettek, mielőtt célpontot találtak volna.

 

Ukrajna azt állítja foszforbombát is bevethettek Mariupol ellen - videó

A felvételt a Nexta ukrán hírügynökség osztotta meg Twitter oldalán, Mariupol polgármesterének tanácsadójára, Peter Andriuschenko hivatkozva. 

 

Orosz falut lőttek ukrán oldalról

Egy ember megsebesült, miután az ukrán erők tüzet nyitottak egy határhoz közeli orosz falura - állítja egy helyi orosz tisztviselő. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója a Telegramon írt erről.

"A sebekinói járásban lévő Szereda falut Ukrajna területéről lőtték" - írta.

 

Hatalmas konvoj érkezett Zaporizzsjába

Az ostromlott Mariupol kikötővárosból menekülteket szállító nagy konvoj tegnap este megérkezett az ukrán ellenőrzésű Zaporizzsja városába, miután napokig vártak arra, hogy az orosz csapatok engedélyezzék a távozásukat. Mariupolt, amely ma már nagyrészt orosz ellenőrzés alatt áll, a háború során gyakorlatilag porig rombolták. Két hónapja fokozatosan evakuálják a civileket a lerombolt városból.

A menekülteknek először Mariupolból kellett kijutniuk, majd valahogy eljutniuk Berdjanszkba - mintegy 80 kilométerrel nyugatabbra, a tengerpart mentén - és más településekre, mielőtt a 200 kilométeres út északnyugatra, Zaporizzsja felé vezetne.

 

Katonai létesítményt ért orosz rakétacsapás Lvivben

Rakétacsapás ért katonai infrastruktúrát a nyugat-ukrajnai Lviv régióban - írta a Sky News Maxim Kozickij kormányzóra hivatkozva.

Kozickij a Telegramon közzétett bejegyzésében azt írta, jelenleg nincs információ a halottak és a sebesültek számáról. A károk felmérése folyamatban van.

 

Folytatódik az orosz offenzíva Kelet-Ukrajnában

A veszteségek ellenére az orosz erők folytatják az előrenyomulást a keleti Liman, Szijjerodonyeck, Avdijivka és Kurahiv térségében, miközben átcsoportosítják egységeiket - közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara.

 

ORFK: több mint 12 ezer menekülő érkezett tegnap Ukrajnából

Magyarország területére tegnap az ukrán-magyar határszakaszon 5852 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6605 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - írta közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.

A beléptetettek közül a rendőrség 353 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Az ukrajnai háború elől 2022. május 14-én 132 ember, köztük 74 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

 

Orosz nagykövet: Moszkva nem fog kapitulálni Ukrajnában

Oroszország amerikai nagykövete, Anatolij Antonov azt is mondta, hogy

az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik egy olyan konfliktusba, amelynek a két atomhatalom számára a legkiszámíthatatlanabb következményei vannak.

 

Az indiai nagykövetség is újranyit Kijevben

Az ideiglenesen Lengyelországba költözött kijevi indiai nagykövetség május 17-én folytatja működését Kijevben - jelentette be az ország külügyminisztériuma.

 

Robbanások Lvivben

Rakétatámadás érte vasárnap hajnalban a várost, több robbanást is hallottak a helyiek. Áldozatokról egyelőre nincs jelentés.

Címkék#háború

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában