Méltatlan helyzet

2022.05.26. 11:24

A DK a Momentumot teszi felelőssé, amiért megbénult a főváros működése

A Gyurcsány-párt szerint a Momentum a főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.

A XI. kerületi hatpárti vitákat a XI. kerületben kell megoldani, nem a Fővárosi Közgyűlésben – írta a Demokratikus Koalíció közleményében. Mint arról tegnap részletesen beszámoltunk, határozatképtelenség miatt tegnap elmaradt a Fővárosi Közgyűlés,

mivel az ellenzéki összefogás két pártja, a Demokratikus Koalíció és a Momentum nem tudott megegyezni az időközi választások jelölti helyeiről.

A Momentum szerint a politikai megegyezés hiánya miatt nem tudták biztosítani Bősz Anett (DK) főpolgármester-helyettessé választását, a Momentum nem szavazta volna meg őt, így nem lett volna elég szavazat az érvényes döntéshez.

A két párt marakodása továbbra is folytatódik, ugyanis a DK közleményében a Momentumot hibáztatja a közgyűlés elmaradásáért. Mint írják,  

a Momentum a mai napon egy XI. kerületi, folyamatban lévő, hatpárti egyeztetést rúgott fel, amikor úgy döntött, hogy a főváros megbénítását használja fel pártérdekei eléréséhez.

Közleményüket így folytatják: „a Momentum ezeken a hatpárti tárgyalásokon azt kívánja elérni, hogy Lados Tamás, a párt kerületi elnöke legyen a XI. kerület alpolgármestere. Ahhoz is ragaszkodik, hogy az új alpolgármestert a szeptemberi időközi választás előtt válasszák meg. A XI. kerület vezetésében részt vevő pártok többsége a Momentum ezen igényét elutasítja.”

A DK szerint szó nincs tehát kétpárti, Momentum–DK-vitáról. Bősz Anett főpolgármester-helyettessé választásának elutasítása a Momentummal a XI. kerületben egyet nem értő pártok – köztük a DK – megzsarolása. Hozzáteszik:

Egy kerületi vita oltárán nem szabad feláldozni a főváros működését. Lados Tamás, a Momentum kerületi elnöke nem ér ennyit.

Közleményüket azzal zárják, hogy a Demokratikus Koalíció továbbra is nyitott a megegyezésre, de csak Újbudán, és csak tárgyalásos úton, zsarolás nélkül. A XI. kerületi vitákat a XI. kerületben kell megoldani, nem a Fővárosi Közgyűlésben – hangsúlyozzák.

Ebben továbbra is számíthatnak ránk, és reméljük, hogy a kérdésben a Momentummal szemben álló többi ellenzéki párt is hajlandó lesz továbblépni azon, hogy a Momentum a fővárost is belekeverte a kerületi vitába – teszik hozzá.

Borítókép: Kiss Ambrus (független) általános főpolgármester-helyettes, Karácsony Gergely főpolgármester és Számadó Tamás főjegyző (b-j) a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2022. április 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában