Hiteltelen

2021.12.11. 13:38

Már a baloldali szavazók is nevetni járnak Cseh Katalin Facebook-oldalára

A korrupciós ügyben már zajlik a nyomozás, a NAV házkutatást is tartott, várhatóan lesz jogi következménye az ügynek, aminek az egyenes politikai követkeménye a lemondás lenne, a baloldalon azonban nincsenek már morális korlátok, semmiért sem vállalják a felelősséget - fogalmazott Deák Dániel

Annak kapcsán kérdezték, hogy költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentették a Cseh Katalin által korábban vezetett céget – írja az Origo

A XXI. Század Intézet elemzője szerint Cseh Katalin nem fog lemondani, hiszen a luxusesküvőjéről készült fényképek alapján is nagyon szereti a fényűző életmódot.  

A Gazdasági Versenyhivatal feljelentést tett a NAV Bűnügyi Főigazgatóságánál költségvetési csalás gyanúja miatt a Pannónia Nyomda Kft. ellen tudta meg az Origo. Ez az a cég, amelyet Cseh Katalin momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között, és több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban.

Deák Dániel: Ez egy politikai atombomba volt

Elég csak megnézni a közösségi médiában érkező reakciókat, hogy láthassuk: Cseh Katalinra és a Momentumra egy politikai atombomba volt az a korrupciós ügy, ami a párt EP-képviselője körül robbant ki – minderről már Deák Dániel beszélt az Origónak. A XXI. Század Intézet munkatársa szerint már az ellenzéki szavazók is nevetni járnak Cseh Katalin Facebook-oldalára, hiszen 

önmaga paródiája lett, aki úgy harcol a korrupció ellen, hogy saját maga is érintett egy többmilliárdos korrupciós ügyben, és már nyomozás is zajlik a vele kapcsolatba hozható cégháló tevékenysége kapcsán.

Ugyanez a helyzet Fekete-Győr András esetében is, aki annyira lenullázta már magát politikai szempontból, hogy a saját pártja is leváltotta. Ha ma lenne egy bizalmi szavazás a Momentumon belül Cseh Katalin EP-mandátuma kapcsán, akkor jó eséllyel őt is leszednék a pozíciójából, mert már vállalhatatlan a politikusnő. Értelemszerűen erre nem fog sor kerülni, hiszen a mandátumot egyszer már elnyerte, így ki kell töltenie ezt az 5 éves időszakot, de Cseh Katalinnak érdemi politikai súlya már semmiképpen sem lesz sem a Momentumon belül, sem országos szinten - fogalmazott az elemző. 

Szereti a luxust Cseh Katalin

Deák szerint az egyetlen megoldás erre a dologra, ha ő saját maga mondana le. Ezt azonban amíg jogi eszközökkel nem lehet őt elmozdítani, vagy az OLAF, illetve a magyar hatóságok nem fogják feltárni az összes bizonyítékot, szintén nem fogja megtenni. Erre nagyon jó oka van: 

egy mezei EP-képviselő akár 6 millió forintot is kereshet havonta, emellett még az útiköltségeiket is az EP állja, 

megtérítik a vonat- és a repülőjegyet, valamint évente 1,4 millió forint erejéig a tagállamukon kívüli útjaikat, amennyiben azok összefüggenek a munkájukkal. A képviselők jelentős keretet kapnak a személyzetükre, amelynek tagjait maguk választhatják ki. Havonta közel 8 millió forint áll rendelkezésükre erre a célra. A pénz negyedét, vagyis 

mintegy kétmillió forintot tanácsadásra, tanulmányírásra is költhetik, amit csak szerződéssel és számlával kell igazolni, vagyis itt szintén van mozgásterük a képviselőknek.

 Értelemszerűen önmagától minderről Cseh Katalin nem fog lemondani, hiszen a luxusesküvőjéről készült fényképek alapján is nagyon szereti a fényűző életmódot, így ehhez mindenképpen ragaszkodik - mondta Deák Dániel. 

A baloldalon semmiért sem vállalják a felelősséget 

A korrupciós ügyben már zajlik a nyomozás, a NAV házkutatást is tartott. 

Várhatóan lesz jogi következménye az ügynek, aminek az egyenes politikai következménye a lemondás lenne.  A baloldalon azonban nincsenek már morális korlátok, semmiért sem vállalják a felelősséget – fogalmazott Deák Dániel. 

A Momentum támogatottsága az ilyen és ehhez hasonló ügyek miatt csökken, már egyáltalán nem az a lendületes és fiatalos párt, mint korábban volt.

 A párt a közösségi médiában is nagyon gyengén teljesít az utóbbi időszakban, nincsen már a legtöbb interakciót generáló politikusok között momentumos. Az ügynek a baloldalon belüli pozíciójára is negatív hatással lesz a pártnak, hiszen a tárgyalóasztalnál a meggyengült Momentum sokkal kisebb alkupozíciókkal rendelkezik majd. Ez kevesebb helyet biztosít nekik majd a közös listán, további erőt jelent Gyurcsány Ferencnek – zárta szavait Deák Dániel. 

Így trükköztek Cseh Katalinék

Ismert, Cseh Katalin korrupciós botrányát szintén az az Anonymus-maszkos alak indította el, aki a Városháza-gate kapcsán is videókat és hangfelvételeket küldözget a sajtónak. Cseh Katalin politikai karrierje előtt és annak elején is a Pannónia Nyomda Kft. ügyvezetője volt, amely céget még a politikus édesapja hozta létre. 

Az úgynevezett nyomdabotrány feltárása során kiderült: Cseh Katalin cége és más, több szálon kapcsolódó vállalkozások úgy nyertek uniós pályázatokat, hogy együtt mozogva változtatták székhelyeiket, telephelyeiket. 

A szisztéma lényege, hogy a fejlettebb budapesti, közép-magyarországi régióból elköltöztették a vállalkozásaikat az ország fejletlenebb részeire, ahol az EU szabályainak megfelelően több pénzre pályázhattak. A nyomdai kör így ötmilliárd forintnyi uniós és állami támogatást nyert el. Olyan projektre is kaptak pénzeket, ahol ígéretük szerint új technológia kifejlesztésébe kezdtek, ám kiderült, hogy egy már meglévő 3D-s hologramtechnológiát „találtak fel". A történet tragikomikus szála, hogy kiderült: 

Magyarország olimpiai pályázatára hivatkozva kértek pénzt a hologramtechnológiára, miközben Cseh Katalin és pártja mindent megtett, hogy hazánk ne rendezhesse meg a világjátékokat.

Az ügy feltárása során az is napvilágot látott, hogy a nyomdabotrányban érintett egyik cég a nógrádi telephelyén sosem folytatott tevékenységet, miközben arra 1,5 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott az EU-tól. 

Cseh Katalin és a Momentum Mozgalom tagadja, hogy bármilyen szabálytalanság is történt volna, az ügy súlyát azonban mutatja, hogy több feljelentés is érkezett hatóságokhoz, vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is. A NAV költségvetési csalás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomoz, szerdán pedig házkutatást is tartottak Vácon, a Nádas utcában, a Pannónia Nyomda egyik telephelyén.

Borítókép: Fekete-Győr András (balról a harmadik) és Cseh Katalin az európai ügyészséghez történő csatlakozásért tüntet 2018. október 23-án / Havran Zoltán / Magyar Nemzet

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában