átalakulás

2021.09.21. 09:50

Lánczi András: megkésett rendszerváltás zajlik a felsőoktatásban

A mostani kormány jelentősen több forrást biztosít a korábbiaknál, de cserébe komoly teljesítményt vár el az intézményektől – mondta Lánczi András, a Corvinus volt rektora.

Budapest, 2021. március 9. A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a Fõvám téren, a Szabadság híd pesti hídfõjénél. Balra a Vámház körúti Vásárcsarnok (hivatalos nevén Központi Vásárcsarnok, egyéb nevei: Vásárcsarnok, Fõvám téri központi vásárcsarnok, régebben Dimitrov csarnok). MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Faludi Imre

Lánczi András a Magyar Nemzet interjújában emlékeztetett: a Corvinus volt az első hazai egyetem, amely átállt az alapítványi fenntartásra. Megjegyezte, hogy ezt maguk kezdeményezték, mert az egyetem már régóta szerette volna, hogy észrevehető átalakulás történjen. Szerinte az egyetemi átalakítást nem csupán gazdasági és politikai szempontból érdemes értelmezni, az alapkérdés, hogy mi az egyetem eszméje, „azaz egy adott korban mit gondolunk a világ egészéről, tudásról és az emberről”. Mint fogalmazott, a kancellári rendszer célja az eladósodottság megszüntetése volt, az alapítványi átalakulás már az egyetemek jobbá válását szolgálja.

Mint fogalmazott, téves megközelítés azt mondani, hogy a kormány el akarná foglalni az egyetemeket, „hiszen elfoglalni egy földet, egy fizikai valóságot lehet. Agyakat, gondolkodást nem lehet elfoglalni”. Hozzátette, hogy minden kormánynak van politikai elképzelése és véleménye az intellektuális folyamatokról, „és így természetesen van egy harc, de ez nem korlátlan. Az ilyen csatákat csak intellektuális értelemben lehet megnyerni” – mutatott rá. Szerinte a konzervatív felfogású oktatóknak ugyanolyan lehetőségeket kell biztosítani egy egyetemen, mint másoknak. Mint fogalmazott,

most van először igazából módja a rendszerváltás óta egy jobboldali kormánynak, hogy megmutassa, mit gondol az egyetemekről és a kultúra egészéről.

Lánczi András úgy vélte, hogy a hatvanas évek újbaloldali mozgalmai az egyetemeket vették célba, mondván, meg kell tisztítani azokat a tekintélytől. „Ma ez tér vissza a radikális baloldali liberális woke-mozgalomban, amely az egalitarianizmus kommunista ideológiai tulajdonságaival bír. Az egyetem közvetlen, nyílt politikai leigázására tesznek kísérletet” – hangsúlyozta, majd leszögezte, hogy az egyetem mindig tekintélyelvű intézmény volt, ahogy az egyház vagy a hadsereg is.

A volt rektor bírálta a kormányt tudományellenességgel vádolókat is, szerinte ez pusztán politikai kommunikáció. „Egy kormány definíciószerűen nem lehet tudományellenes, mert akkor maga alatt vágja a fát” – vélekedett. Szerinte a kormány nem véletlenül hozott létre egy innovációval foglalkozó minisztériumot, ahonnan folyamatosan jönnek a koncepciók arról, miként kellene a tudományt galvanizálni, és – az akadémiai bezártságot felszámolva – valódi teljesítésre késztetni a rendszert. „

A kormány jelentősen több forrást biztosít a korábbiaknál, de teljesítményt vár el”

- mondta Lánczi András.

A volt rektor arról is beszélt, hogy bár a diploma presztízse nagyot zuhant, de a statisztikák szerint a diploma élethosszig nagyobb megélhetési biztonságot ad. „De nem minden diploma ér ugyanannyit. A piac rangsorolja az intézményeket, azok teljesítménye alapján, akik kikerülnek belőlük” – tette hozzá.

A volt rektor továbbá kritikusan szólt az egyenlőség eszméjéről is, amely az egyetemeket uralja. „Miközben mindent elönt az egyenlőség eszméje, látjuk, hogy más teljesítményre vagyunk képesek. Az egyetemeknek nem kell szociálpolitikát folytatniuk. Az egyetem ne legyen érzéketlen a hallgatók hátterére, de ne verjük szét az egyetemeket szociálpolitikával. Csak azért, mert valaki szegény, ne kerüljön be az egyetemre. Ha viszont szegény, de tehetséges is, akkor meg kell találni őt és ösztöndíjjal segíteni kell” – húzta alá.

Lánczi András ugyanakkor kiemelte: csak szabad, gondolkodó emberek együttműködése tart fenn egy egyetemet. „Persze, ipari folyamattá is át lehet alakítani az oktatást, amiben csak a mennyiség, a tömegesség számít. De az nem egyetem” – vélekedett.

Borítókép: A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a Fővám téren, a Szabadság híd pesti hídfőjénél

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában