A pápa Magyarországon

2021.09.12. 17:02

Párhuzamos valóság, avagy fakenews-gyár BBC módra

A BBC budapesti tudósításában a címlapján arról ír, hogy a pápa a leselkedő antiszemitizmusról beszélt a magyarországi útján.

„Miközben Ferenc pápa a százezres tömeg előtt tartott szentmisén köszönetet mondott a ”nagy magyar keresztény családnak„, amelyet – mint mondta – szeretne magához ölelni ”különböző rítusaival, történelmével, a katolikus és a más felekezetekhez tartozó testvérekkel, akik valamennyien a teljes egység irányába haladnak„, a BBC budapesti tudósításában a címlapján arról ír, hogy a pápa a leselkedő antiszemitizmusról beszélt a magyarországi útján.

Írják ezt akkor, amikor Ferenc pápa így búcsúzott Budapesten: ”Amikor újfent hálámat fejezem ki az engem fogadó állami és vallási vezetőknek, szeretném kimondani: köszönöm nektek Magyarország népe. Áldásom innen, ebből a nagyvárosból szeretnék mindenkit elérni, főként a gyermekeket és a fiatalokat, az időseket és a betegeket, a szegényeket és a kirekesztetteket. Veletek és értetek mondom: Isten áldd meg a magyart!„.

Ne higgyünk az álhírgyáraknak! Isten áldd meg a magyart!” – írja Facebook posztjában az igazságügy miniszter.

„Jóllehet, Magyarország a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus révén ismét egy világszínvonalú eseménynek adott otthont Ferenc pápa és több százezer zarándok részvételével, a független-objektív BBC antiszemitizmusos szalagcímmel tudósít az eseményről” – írja közösségi oldalán a Nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában