Ország-világ

2021.09.06. 17:37

Böjte Csaba: Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát

Az eucharisztikus Kongresszus keretében tartott fakultáción a ferences szerzetes hangsúlyozta: „ez az egyetlen parancs, amit nekünk adott a mester”.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója előadásában úgy fogalmazott: „Jézus Krisztus elindított egy úton bennünket, jó úton járunk, ez az az út, amelyen tovább kell mennünk, ezeket az értékeket és kincseket kellene, hogy felkínáljuk a világ többi részének is”.

Böjte Csaba közölte, hogy a szeretet, a készség a párbeszédre, a szolidaritás és az irgalom az evangéliumból nőtt ki.

Jézus „nem utópiát kerget”, hanem ezt hiszi, „és a kereszten is hitte, hogy ezt meg lehet valósítani” – tette hozzá.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a dévai gyermekotthon alapítója előadást tart a Krisztus hite a mi hitünk a gyermekek körében végzett lelkipásztori munka bemutatása címmel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson a budapesti Hungexpón 2021. szeptember 6-án
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Az afganisztáni helyzetre utalva azt mondta: 50 ezer „keményfiú” 40 millió emberre akarja rákényszeríteni a maga ideológiáját, és úgy néz ki, ötmillió ember menekül az országból. Ezzel szemben az európai parlamenti választások idején a kontinens 500 millió lakója békésen tudta megbeszélni, hogyan tovább, a kisebbség el tudja fogadni a többség véleményét, és „nem öldököljük egymást” – mondta. A szerzetes ezen a ponton azt hangoztatta, örül, hogy a kétezer éves keresztény Európában él. A szolidaritásra térve arról beszélt, hogy Jézus „kis közösségéből” nőtt ki a közoktatás, a közegegészségügy, a közbiztonság, a közvilágítás és a közúthálózat.

Utalt arra, hogy a világ egyes részén ezek a vívmányok azért hiányoznak, mert „a krisztusi egymásra figyelés” hiányzik.

Böjte Csaba megköszönte, hogy Magyarországról nagyon sok segélyt kaptak a bajban lévő erdélyi gyermekek.

Az irgalomról beszélve a ferences szerzetes úgy vélekedett: Európában még az is „meg van fertőzve a szeretet parancsával, aki köszönőviszonyban sincs a kereszténységgel”.

Véleménye szerint „jó, hogy az irgalom gyökeret eresztett mindannyiunkban”, „amikor fáj neked, ha valaki bajban van, és lehajolsz hozzá”. Böjte Csaba a katolikus világeseményen a többi között szólt a gyónás, a gondok letételének fontosságáról, a türelemről, valamint arról, hogy – mint fogalmazott – „higgyünk a szeretet végső győzelmében” és „merjük kimutatni az egymás iránti szeretetünket”.

Böjte Csaba kitért arra is, hogy manapság „illik” panaszkodni, nyafogni, mindig a hibát keresni és leszólni egymást. Ezen a ponton kijelentette: „úgy gondolom, hogy ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében az elmúlt ezer évben nem élt”.

Szavait a közönség nagy tapssal fogadta. Hozzátette: a jó dolgokért tudni kell hálát adni, és köszönetet mondani azokért. Szavai szerint „a gonosz lélek szeretné, hogy elégedetlenkedjünk”, ezzel szemben Jézus Krisztus mindig vígasztal, bátorít, erősít.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában