bűncselekmény

2021.05.06. 11:44

Nőket kényszerítettek prostitúcióra Ausztriában

Az egyik férfit kisújszállási lakhelyén, míg a másikat egy szigetszentmiklósi motelben fogták el.

Nőket kényszerített prostitúcióra két férfi Salzburgban, több millió forintra szert téve a nők kizsákmányolásából; Magyarországon fogták el őket – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, hogy személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, üzletszerűen, kizsákmányolás céljából, erőszakkal, fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt folyt nyomozás a két magyar férfi ellen. A tettesek 2017 szeptembere és 2018 februárja között Salzburgban legalább négy magyar állampolgárságú sértettet kényszerítettek prostitúciós munkára.

Az áldozatokat kiutaztatták, a tevékenységüket irányították és felügyelték, a szexuális szolgáltatásból származó anyagi ellenszolgáltatást pedig teljes egészében elvették tőlük. A pénzt részben vagy egészben saját megélhetésükre fordították. Az elkövetők több áldozattal szerelmi kapcsolatot is kialakítottak.

Azt a sértettet, aki kiszolgáltatott helyzetéből szabadulni akart, fizikai bántalmazással kényszerítették a további munkára. Igyekeztek az áldozat akaratát „megtörni”, és a szálláshelyéül szolgáló lakásba bezárták.

Az egyik férfit kisújszállási lakhelyén, míg a másikat egy szigetszentmiklósi motelben fogták el. Mind a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették.

A gyanúsítottak terhére rótt emberkereskedelem bűntett öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában