veszélyes ember

2021.05.20. 12:11

A belga hatóságok fokozott erővel keresnek egy fegyveres katonatisztet

A férfi több közszereplőt megfenyegetett, és olyan fegyvereket tulajdonított el a laktanyából, amelyek képesek átlőni a golyóálló mellényt is.

A belga hatóságok fokozott erővel keresnek egy több közszereplőt, köztük Belgium legismertebb virológusát, Marc Van Ranstot is megfenyegető, vélhetően szélsőséges jobboldali nézeteket valló fegyveres katonatisztet – írta szerdán a helyi sajtó.

A The BrusselsTimes hírportál szerint Jürgen Coning kedden tűnt el otthonából, üzenetet hátrahagyva, amelyben azt írta, hogy élve nem fognak rátalálni. Eltűnése előtt fegyvereket, köztük gépfegyvert, pisztolyt és rakétavetőt vett magához, amelyeket abból a laktanyából szerzett be, ahol a szolgálatát töltötte. A férfi autóját – benne a legveszélyesebb fegyverekkel – egy erdő szélén, Dilsen-Stokkemben találták meg a hatóságok.

Coning szerepel a belga állam fenyegetéselhárítási listáján. Sajtóhírek szerint a holland rendőrség is keresi, mert nem zárható ki, hogy átjutott a belga-holland határon.

A 7sur7 hírportál információi szerint Coning sokéves tapasztalattal rendelkező mesterlövész, aki a délszláv háborúban, Libanonban, Afganisztánban és Irakban is hajtott végre bevetéseket.

A rendőrség azt tanácsolja, hogy azonosítása esetén haladéktalanul értesítsék a hatóságot, mert előfordulhat, hogy a férfinél még mindig lőfegyver van. A katonatiszt olyan fegyvereket tulajdonított el a laktanyából, amelyek képesek átlőni a golyóálló mellényt is.

A hatósági intézkedések összehangolásának megerősítése érdekében a keresést szövetségi szintre emelték, és kiterjesztették az egész ország területére. A műveleteket a szövetségi ügyészség és a nemzeti válságközpont közösen irányítja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában