Ország-világ

2021.03.17. 07:11

Karikó Katalin: az emberek öröme a legnagyobb elismerés számomra (videó)

A friss Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, a Biontech alelnöke, a Pennsylvania Egyetem professzora elmondta: minden oltóanyagnak, a koronavírus elleninek is lehet mellékhatása, de az sokkal kisebb kárt okoz az emberi szervezetnek, mint a megbetegedés.

Karikó Katalin magyar kutatóbiológusnak milliók köszönhetik az életüket. Az a technológia ugyanis, amit kutatótársaival közösen kifejlesztett, jelentősen hozzájárulhat a koronavírus-járvány leküzdéséhez. A kutatót a tudományos világban már a Nobel-díj esélyesei között emlegetik.

A kutatóbiológus a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában elmondta: nagyon nagy megtiszteltetés számára a Széchenyi-díj, hiszen a kormány így ismerte el a munkásságát, de

a legnagyobb elismerést számára a vakcina által védett emberek öröme jelenti.

(…) Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy amennyiben a Nobel-díjat is megkapja, azt is meg fogja köszönni.

Majd azzal folytatták a beszélgetést, hogy az elmúlt egy év a kutatók és a tudomány számára is a kihívásokról és az újításokról szólt a világjárvány elleni küzdelem mellett.

De hogy lehetséges az, hogy a koronavírus megjelenése és az mRNS-alapú vakcina emberbe fecskendezése között csak pár hónap telt el? – tette fel a kérdést a műsorvezető.

Az évtizedek során a technológia fejlődött, így a kínai szakemberek által szekventált információt rögtön szét tudták küldeni a kutatóknak. De fejlődésen ment keresztül az RNS is, amelyet már több mint tíz évvel ezelőtt is terápiás célokra fejlesztettek ki – magyarázta Karikó Katalin, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy már három esztendeje is alkalmazta a Moderna ezt a technológiát, akkor az influenza ellen vetették be. De több klinikai alkalmazásban is előrehaladott állapotban volt ez a fejlesztés – hangzott el.

A beszélgetés során a Biontech alelnöke azt is kijelentette, hogy a szakemberek véleménye szerint nem okoz vérrögképződést az AstraZeneca. Az is kiderült, hogy a Szputnyik V vakcina sokban hasonlít az Amerikában elfogadott Johnson & Johnsonhoz, így megfelelő védelmet nyújt.

Majd Karikó Katalin ehhez kapcsolódva elmondta, hogy immáron bizonyított az, hogy a Pfizer vakcinája mind a brit, mind a brazil variánssal felveszi a harcot.

A járvány Amerikában nyárra, a világ más részein a nyár végére visszaszorulhat

– emelte ki a kutató.

A teljes beszélgetést itt megnézhetik:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában