Ország-világ

2021.02.10. 13:36

Beismerte az ellenzék, hogy álhírt terjesztettek hazánkról Európában

Diktatúrát kiáltott tavaly, a rendkívüli jogrend idején a magyar ellenzék, ezzel álhírt terjesztett el a nyugati médiában.

Az LMP frakcióvezetője, Keresztes László Lóránt is úgy véli, nem kellett volna tavaly diktatúrát kiáltani a rendkívüli jogrend idején. Az ellenzék tévesen informálta a nyugati médiát, emiatt álhír terjedt el vezető orgánumokban – írja a Magyar Nemzet.

Ha nincs diktatúra, akkor ne kiáltsunk diktatúrát – fogalmaz Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője a Hír TV Plusz-mínusz című műsorában, ami ma 17.30-kor kerül adásba. A baloldali politikus ezzel arra utal, hogy amikor a koronavírus első hulláma alatt a kormány kihirdette a rendkívüli jogrendet, sokan egyesen a jogállamiság megszűnéséről beszéltek.

A hibát korábban más baloldali politikusok is elismerték. Októberben hozott nyilvánosságra a Hír TV egy felvételt, amelyen a momentumos Donáth Anna elmondja, hogy a diktatúrázásra túl gyorsan csaptak le a nyugati orgánumok, nem konzultáltak ellenzéki politikusokkal, így terjedhetett el olyan nyilvánvaló tévedés is például, hogy Magyarországon az Országgyűlés megszűnt működni. A nyugati orgánumokkal kapcsolatban hozzátette: tisztában voltak vele, hogy szó sem volt arról, hogy a magyar kormány teljhatalmat kapott volna.

Ezek is érdekelhetik